2024. augusztus 22., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Helyzetbe hozott királyné

Igehely: Eszt 4:13–17; Kulcsige: Eszt 4:14 „Mert ha te most némán hallgatsz, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idők miatt jutottál-e királynői méltóságra?”

Gyermekkorunk romantikus története hirtelen aktualitást nyer, amikor hasonló élethelyzetbe kerülünk. A világuralmi törekvés mindig megszédíti a politikai és katonai vezetőket; nem tűrve meg a más véleményen levőket. Sátán az Édenkerttől az Istenhez hasonlósággal csábítja a kísérthető embert. Az Emberfiát is rá akarta venni, hogy világuralmi hatalmát tőle kérje; ám ő nem esett ennek a kísértésnek a csapdájába.

Ma sok világhatalmi vezető tapos le kisebb nemzeteket, azért, hogy leigázó céljaikat elérjék. Egy valami azonban útjukat állhatja: Isten népének böjtölése és bátor fellépése. Amikor ezt tesszük, a háttérben elrejtőző „szellemi vezérkart” éri végzetes csapás. Szükség volt Mordokaj és csapatának háromnapos böjtjére, ami nélkül Eszter királyné bátor közbelépése kudarcba fulladt volna.

Élünk-e mi a közösségi böjtölés világeseményeket változtató lehetőségével? Ma imádkozzunk istenfélő politikai és katonai vezetőkért, akik ki mernek állni EU-s, ENSZ és más fórumokon az isteni megbékélés törekvésével!

Kovács Barna

DÉLUTÁN | 

Harcold meg a hitnek szép harcát!

Igehely: 1Tim 1:18–20, 6:11–16; Kulcsige: 1Tim 6:12 „Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt.”

Sötét fellegek vonultak át Pál lelki szemei előtt, amikor arra a jövőre gondolt, ami lelki fiára vár. Nemcsak az őt körülvevő világ válik egyre gonoszabbá, hanem még a legközelebbi munkatársak közül is lesznek hitehagyottak, lelki hajótöröttek.

A nemes harcot ezen a két fronton kell egyszerre megvívni: külső és belső romlás. Melyiket könnyebb harcolni? Addig, amíg a világi romlás könnyen behatárolható, addig a hívők anyagiassága – amely minden rossznak a gyökere – sokszor láthatatlan formákat ölt, de annál pusztítóbb. Az őszinte hit azonban felismeri azokat, akik csak a kegyesség látszatára törekednek.

Miben áll ez a nemes harc? Megőrizni magad és a Krisztus bizonyságtételének tisztaságát. „Tartsd meg a hited és a jó lelkiismereted!” – mondja Pál. A lelki higiénia mindennapi gondunk kell legyen. Az ellenség hamar bemocskol, hogy szolgálatunkat is tönkretegye. A bibliai tanítások tisztaságára éppúgy vigyáznunk kell: ha Isten Beszédét tisztelik, a Szerzőt is tisztelni fogják.

Kovács Barna

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
6 + 14 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 21:1–6 Kulcsige: ApCsel 21:4 „Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig. Ők a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.”

Az Úr szolgája, Pál, Jeruzsálem felé halad, bár tudja, hogy ott nyomorúság vár rá. Megy, mert tudja, mi a küldetése, tudja, mi az élete legfőbb célja: bizonyságot tenni Jézus Krisztusról, a Megváltóról. Elvinni azt a jó hírt minél több embernek, hogy Jézus legyőzte a halált, nem számít, milyen távolságot kell megtenni, vagy milyen áldozatot kell vállalni ezért.

Mi tudjuk, hogy milyen irányba haladunk? Hála az Úrnak, hogy igen, tudhatjuk: a mennyei Jeruzsálem felé tartunk. Célunk az, hogy örökké ott legyünk majd Megváltónkkal és a megváltottakkal.