2024. augusztus 24., szombat

DÉLELŐTT | 
Hatalom vagy küldetés

Igehely: Zsid 11:23–29; Kulcsige: Zsid 11:25-26 „Mert inkább vállalta Isten népével együtt a szenvedést, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel többre becsülte Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett.”

Az 1974. szeptember 11-i bukaresti központi sajtó terjedelmesen beszámolt Dr. William Tolbert, libériai elnök szocialista hazánkban tett látogatásáról. Arról viszont hallgattak, hogy testvérünk a Baptista Világszövetség elnöke is volt egyszemélyben. Kifejezett óhaja volt, hogy meglátogassa a viszontagságos körülmények között levő bukaresti Szentháromság Baptista Gyülekezetet. Amikor a díszes vendéget felkísérték a szószékre, testvérünk fogta az elnöki jogart, amit mindenüvé magával vitt, betette a szószék fiókjába, és azt mondta: „Itt Jézus az Úr!” Tolbert felhasználta nemzetközi diplomáciai hírnevét, hogy a kommunista elnyomás miatt szenvedő hittestvéreit meglátogassa, ügyüket pártfogolja. Később a gyülekezet engedélyt kapott arra, hogy új imaházat építhessen a főváros egy csendes, központi fekvésű telkén.

Imádkozzunk azért, hogy önkormányzati, országos és európai képviselőink ne éljenek vissza hatalmukkal, hanem „Egyiptom kincseinél” fontosabbnak tartsák a keresztyén hit gyakorlását!

Kovács Barna

DÉLUTÁN | 

Mennyei diadalének

Igehely: Jel 15:1–4; Kulcsige: Jel 15:3 „és énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: «Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya.»”

A 80 éves Mózes vezette azt a kórust, amely a Vörös-tenger partján énekelt. Szemeikkel látták, ahogyan az ellenség odavész. A báránynak köszönhették, hogy kijöhettek a szolgaság házából, és a tenger víztükrét nézve szabadságukról énekelhettek. A mennyei üvegtengernél újból felhangzik ez az ének, kiegészülve a Bárány énekével. Míg a Mózes énekét a megszabadultak énekelték, addig a Bárányét a győztesek. Milyen szép kép: úgy a szabadulásunk, mint a győzelmünk a Báránynak köszönhető. Szabadítónkról énekelni felemelő dolog.

Amikor Isten meglátogatta gyülekezetünket ébredéssel 1976-77-ben, az a szokás alakult ki, hogy ha valaki megtért, akkor elénekeltük neki az Öröm van a mennyben c. éneket. Sokáig nem telt el úgy vasárnap, hogy ne zengett volna ez az ének. Aztán ki-kimaradt egy-egy vasárnap. Ma már, sajnos, nagyon ritkán csendül fel ez az ének.

Kérjük Istent, hogy újból adjon okot gyülekezeteinkben az ilyen éneklésre; a bűnből való szabadulás és a győzelem megéneklésére!

Kovács Barna

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
3 + 15 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 16:35–40 Kulcsige: ApCsel 16:36 „Az elöljárók azt a parancsot küldték, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!”

A Fi­lip­pi­ben vég­zett misszió­mun­ka miatt Pál és Szi­lász igaz­ság­ta­la­nul szen­ve­dett, és bör­tön­be ke­rül­tek. Köz­ben a bör­tön­őr meg­tért, és ház­né­pé­vel, akik hit­tek, be is me­rít­kez­tek még azon az éj­sza­kán. A város elöl­já­rói más­nap meg­üzen­ték a bör­tön­őr­nek a tör­vény­szol­gá­kon ke­resz­tül, hogy bo­csás­sa sza­ba­don az apos­to­lo­kat. De mivel nyil­vá­no­san meg­ver­ték, és bör­tön­be zár­ták őket íté­let nél­kül, pedig római pol­gá­rok vol­tak, ezt Pál és Szi­lász nem hagy­ta annyi­ban. Azt kér­ték, hogy jöj­je­nek el az elöl­já­rók, és maguk ve­zes­sék ki őket, ne ti­tok­ban bo­csás­sák el, mint va­la­mi go­nosz­te­vő­ket.