2024. december 18., szerda

DÉLELŐTT | 
A világosság gyümölcse

Igehely: Ef 5:6–17; Kulcsige: Ef 5:9 „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.”

Pál a rész elején arra utasít, hogy legyünk Isten gyermekei, akik szeretetben élnek, és felhagytak a korábbi bűnös életvitellel. Óv attól, hogy a bűnnel megalkudjunk, elnézzük vagy megmagyarázzuk. Ezt üres beszédnek nevezi, ami engedetlenség Isten igéjével szemben. Ezekért haragszik Isten, és ítélettel sújtja azokat, akik így tesznek.

Hallhattunk már olyan megfogalmazást: „Most egy kicsit félreteszem a hívőséget!” – hogy emberi, világi módon rendezze valaki a problémás ügyét. De Isten igéje egy folyamatos világosságban járásra kér minket, a világosság gyermekeinek nevez bennünket. Kérjük az Urat, hogy ezen a napon is segítsen megteremni a világosság gyümölcseit: a jóságot, igazságot, egyenességet. Erre felfigyelnek a körülöttünk élők is, hogyha nem sodródunk a világ, a sötétség útján.

Az idők ma is gonoszak, ezért legyünk mi is megfontoltak ezen a napon is! Kérjük az Urat, hogy mutassa meg akaratát, és vágyjuk is azt megtenni ma is!

Tóth József

DÉLUTÁN | 

Szeressétek az Urat!

Igehely: Józs 23:1–11; Kulcsige: Józs 23:11 „Azért nagyon vigyázzatok magatokra, és szeressétek Isteneteket, az Urat!”

A kijelölt igékben olyan időszakról olvasunk, amikor Izráel népe már békében él, nem kell félnie az ellenségtől. Józsué tudatában van életkorának, és annak, hogy hamarosan elszólíthatja őt az Úr, ezért szeretné a népet inteni, tanácsolni. Felemlíti, hogy ő hogyan engedelmeskedett Istennek. Emlékezteti őket a nagy győzelmekre is, amelyeket Isten vitt véghez a nép javára. A győzelmeket egyedül Istennek tulajdonítja: „Az Úr harcol értetek, ahogyan megígérte nektek” (10.v.).

Így kell nekünk is visszatekinteni e napnak az áldásaira, és megemlékezni hálaadással az Isten gondviselésére. Jó és építő, ha mi is elbeszéljük a körülöttünk élőknek az Úrral átélt győzelmeinket. A Józsué tanácsa nekünk is fontos és mérvadó, hogy tartsuk meg Isten igéjét maradéktalanul. Ne térjünk el attól, ne keveredjünk a világgal, ne vegyük át bűnös életmódját. „Azért nagyon vigyázzatok magatokra, és szeressétek Isteneteket, az Urat!” „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (1Pt 1:16).

Tóth József

 Napi áhítat

Igehely: 1Kor 4:14–21 Kulcsige: 1Kor 4:21 „Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?”

A szeretet és a szelídség nem zárja ki az ostor, a bot – vagyis a kemény, érzelmekkel fűtött dorgálás – alkalmazását. Sőt! Vannak helyzetek, amikor ezekhez kell folyamodni, szó szerinti értelemben is. Ha ezeket az eszközöket „a szeretet karjával mozgatják” (C.H. Spurgeon), abból nem keletkezhet kár. Csak az az ember tud helyesen bánni ezekkel az eszközökkel, aki előbb önmagát fenyíti és fegyelmezi meg, aki folyamatos ostorozás alatt áll. Nekünk is mindig kezünk ügyében van a „bot”. Tudjuk-e rendeltetésszerűen használni?