2024. december 19., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Az Úr tesz fényessé

Igehely: Mal 3:1–7a.; Kulcsige: Mal 3:3a „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.”

Az első próféciát, amit olvastunk, az Úr Jézus Keresztelő Jánosra alkalmazta. Ő volt az Isten követe, aki egyengette az ő útját. A másodikban az új szövetség követe van bemutatva, aki Jézus Krisztus. A második versben a visszajövetelének napját említi, mint utalást az ítélet napjára. Ez számunkra is figyelmeztetés, hogy ő biztosan el fog jönni, és nekünk is meg kell állnunk előtte. Az értékes ezüst, arany szét lesz választva a hozzá keveredett értéktelen dolgoktól, salaktól, szennyeződéstől. Ehhez tűzben olvasztást alkalmaznak. Mivel minden anyagnak más az olvadási foka, ezért vagy megég, vagy leválik, elfolyik egyik a másik anyagtól. A mi életünkben is fontos a leválás, a szenny, a bűn elhagyása; de ahogy a nemesfémet az ötvösök fényesítik, úgy a mi fényességünket is Isten munkálja ki. Isten az igében elítéli a bűnös életvitelt: „Jákób fiai maradtatok”, de hív a megtérésre.

Engedjük, hogy ma is fényesítse az Úr az életvitelünket!

Tóth József

DÉLUTÁN | 

Az Urat akarjuk szolgálni!

Igehely: Józs 24:16–28,31; Kulcsige: Józs 24:24 „A nép így felelt Józsuénak: Az Urat, a mi Istenünket fogjuk szolgálni, és az ő szavára hallgatunk.”

Józsué elmondja az ő és családja döntését a 15. versben: ők mindannyian az Úrnak akarnak szolgálni. Ez minden családapa vágya és öröme. Imádkozzunk ezért, és legyünk hálásak is, ha ez megvalósult.

A nép fogadkozik, és felemlíti a sok csodát, amit átéltek Istennel a kivonulás idején: „Ő vigyázott ránk végig az úton.” Józsué inti a népet: ha elfordulnak Istentől, akkor ő büntetéssel sújtja őket. Egyben felkéri, hogy távolítsák el a bálványokat, és ne csupán szavakkal, hanem szívükkel forduljanak az Úrhoz. Eléjük tárta a törvényt és a rendelkezéseket, a szolgálatnak azt a formáját, amelyik kedves az Úrnak.

Szükséges nekünk is kérni Isten vezetését, megérteni akaratát, hogy ő milyen szolgálatot akar ránk bízni, és mit vár el tőlünk. Ezért ne a magunk fejétől döntsük el a szolgálat formáját, hanem kérjük Istent, hogy szolgálatunk legyen kedves előtte és hasznos is.

Legyen életünk része a bizonyságtevés a múltbeli isteni gondviselésről, beszéljünk erről az utódoknak, hogy ők is elkötelezzék magukat az Úr szolgálatára!

Tóth József

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 16:35–40 Kulcsige: ApCsel 16:36 „Az elöljárók azt a parancsot küldték, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!”

A Filippiben végzett missziómunka miatt Pál és Szilász igazságtalanul szenvedett, és börtönbe kerültek. Közben a börtönőr megtért, és háznépével, akik hittek, be is merítkeztek még azon az éjszakán. A város elöljárói másnap megüzenték a börtönőrnek a törvényszolgákon keresztül, hogy bocsássa szabadon az apostolokat. De mivel nyilvánosan megverték, és börtönbe zárták őket ítélet nélkül, pedig római polgárok voltak, ezt Pál és Szilász nem hagyta annyiban. Azt kérték, hogy jöjjenek el az elöljárók, és maguk vezessék ki őket, ne titokban bocsássák el, mint valami gonosztevőket.