2024. január 20., szombat

DÉLELŐTT | 
Ne tudja!

Igehely: Mt 6:1–3; Kulcsige: Mt 6:3 „Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb.”

Világunkban, amelyben élünk, szinte lehetetlen, hogy bármi is titokban maradjon. Némelykor azért, mert ellenőrzés alatt áll az életünk, máskor meg azért, mert a rendelkezésünkre álló médiafelületeken dicsekvésbe átcsapó magamutogatás zajlik. Azt mondta egyszer valaki: a jó dolgok csendben történnek, a többi pedig színház.

Farizeusi szokás volt, hogy azt jót, amit tettek, azonnal szétkürtöltették. Jézus arra tanít, hogy az igazán jó dolgokat csendben tegyük. Hisszük azt, hogy Krisztus számontartja és megjutalmazza azokat a jó cselekedeteket, amelyek titokban történnek. Nem fognak megszégyenülni azok, akik nem kérkedtek jó cselekedeteikkel, de mindig pontosan azt tették, amit Jézus mondott. A hívő embernek sokkal fontosabb az, hogy milyen lesz a Krisztustól kapott jutalom, mintsem most az emberek dicsérete. Lehet, sok jót cselekszel, de ezt most senki nem értékeli. Higgy abban, hogy majd eljön az ideje, amikor minden jó cselekedet jutalmat nyer. A dicsekvők már most elveszik munkájuk jutalmát, a csendben szolgálók Krisztustól remélik, és meg is fogják kapni.

Légy alázatos és szolgálj csendben! Mit választasz: a csendes munkálkodást, vagy a látványos, embereknek tetsző dicsekvést?

Papp László

DÉLUTÁN | 

A nem figyelők sorsa

Igehely: ApCsel 3:22–26; Kulcsige: ApCsel 3:23 „És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül.”

Péter megtérésre intő beszédében rámutat azokra a bűnökre és tévedésekre, amit az emberek Krisztussal szemben elkövettek. Felszólítja a hallgatóit, hogy tartsanak bűnbánatot, térjenek meg, hogy eljöjjön a felüdülés ideje az Úrtól.

Péter beszél arról a csodálatos ígéretről, amit még Mózes kapott a Prófétáról, aki majd mindenkit megtérít a maga gonoszságából. Minden próféta, aki az Úrtól jött, fontos üzenethordozó volt a nép számára. Az Úrtól küldött prófétával szembeni ellenkezés vagy az üzenet figyelmen kívül hagyása súlyos következményeket vont maga után, ki kellett irtani az olyanokat a nép közül. Ez lett a sorsuk a nem figyelőknek. Bárcsak figyelmeztetne bennünket is ez, hogy ne legyünk figyelmetlenek és engedetlenek!

Nyilván az odafigyelésnek is megvannak az áldásai. Tanuljunk a múlt példájából! Most nagyobb van köztünk minden prófétánál a Lélek által. Ne keményítsük meg a szívünket, hanem törekedjünk, hogy meghalljuk, amit Ő mond. Ismerjük el, ha nem figyelünk eléggé az Úrra, és bűnbánattal fordítsuk szívünket, fülünket feléje!

Mi nem ellenkezni, lázadozni akarunk, hanem elhagyva a bűnös szokásokat, alázattal megvallani, hogy Jézus a legcsodálatosabb, és mi rá figyelünk.

Papp László

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 15:8–15 Kulcsige: 2Krón 15: 15 „Örvendezett egész Júda az eskünek, mert őszinte szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az Úr pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.”

Ászá király azután kapja a prófétai intelmet a szövetség megújításáról, miután az Úr csodálatos győzelmet adott népének az etiópok fölött. Biztos ott volt mindenkiben a győztesek öröme és az a megelégedettség, hogy most rendben vagyunk az Úrral! Azarjáhú próféta kimegy a király elé, és valami furcsa dolgot mond: „Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek.” De hát az Úr most adott fényes győzelmet! Az, hogy sikerülnek bizonyos dolgok az életünkben vagy a gyülekezetben, nem biztos, hogy Isten áldása!