2024. július 27., szombat

DÉLELŐTT | 
Új élet Isten világosságában

Igehely: 1Pt 2:9–12; Kulcsige: 1Pt 2:9 „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.”

Isten gyermekeinek az életében nagyon fontos dolog, hogy teljes bizonyosságra jussanak afelől, hogy kik is ők valójában, és kihez tartoznak. Testvérem! Te elmondhatod-e már teljes határozottsággal és meggyőződéssel, hogy Jézus téged is megtalált, elfogadott, az övé vagy, megbocsátotta bűneidet, irgalmat nyertél, és elhívott az ő követésére?

Isten szeretné, hogy kialakuljon bennünk a helyes identitás: ne felejtsük el, hogy kik is voltunk nélküle, és kivé lettünk csakis őáltala! Egy ének sorai jönnek most elém: „Ó, add, Uram, hogy soha ne feledjem, hogy ki voltam, s hogy mivé lettem én. Egész életemmel, lényemmel hirdessem: Jézus él, benne mindig van remény!”

Szeretteim! Erre hív minket is az Úr Jézus. Kívánom, hogy életünkben ez a folyamat soha ne álljon meg, hanem a kiskorúságból eljussunk az érett nagykorúságra! Ahogyan a szülők is bevonják gyermekeiket a házimunkába, hogy közben tanuljanak, fejlődjenek, úgy a mi Urunk is hív minket az ő munkájába, hogy hirdessük az ő nagy tetteit. Legyünk engedelmesek, éljünk neki, járjunk az ő követségében!

Schneider Károly

DÉLUTÁN | 

A végső öröm

Igehely: 1Pt 4:12–13 „Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt, amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek.”

Azt tapasztalom, hogy a mai keresztyének nagy többsége nem igazán szeretne részt vállalni a Krisztus szenvedésében, és gyakran megfeledkezik az ő dicsőségének megjelenéséről is. Ennek a miértjére egyik énekünk ad választ: „Földi örömök számára szíved mindig nyitva áll, ámde hogyha Jézus kéri, helyet abban nem talál.” Viszont, ha Jézusra és az ő szenvedéseire nézünk, akkor tudjuk vállalni a hitünkért való üldöztetést, csúfolást, gúnyolást is. „Őt szeretitek, pedig nem láttátok, Őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.” (1Pt 1:8–9) Ez lesz az a végső öröm, amelynek állandóan a szemünk előtt kell lennie. Ez erőt ad a szenvedésben és azokban a helyzetekben, amikor nincs okunk egyáltalán örülni.

Hogyan várjuk ezt a napot? Örömmel készülve, vagy mint akik majd így szólnak a hegyekhez: „Essetek ránk, és rejtsetek el minket a királyi trónuson ülő arca elől, és a Bárány haragja elől!” (Jel 6:16). Ez nem lesz örömteli találkozás azoknak, akik ezt fogják mondani.

Te, kedves testvérem, barátom melyik csoporthoz tartozol?

Schneider Károly

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
8 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 5Móz 1:29–38 Kulcsige: 5Móz 1:36 „Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mert ő hűségesen követte az Urat.”

Józsué és Káléb a hit emberei voltak. A próbákban megerősödött a hitük, mert bíztak Isten ígéretében. A nép miért hátrált meg? Valószínűleg azért, mert a láthatókra néztek és megijedtek. Mózesről azonban azt olvassuk: „Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant” (Zsid 11:27). Az, hogy ő nem ment be a földi Kánaánba, részben a nép számlájára írható: „Rám is megharagudott az Úr miattatok, és azt mondta: Te sem mégy be oda” (5Móz 1:37). Láthatjuk, hogy a hit, a bizalom és a hűség mellett fontos az engedelmesség is.