2024. március 11., hétfő

DÉLELŐTT | 
A példázatok és a mennyek országának titkai

Igehely: Mt 13:10–17; Kulcsige: Mt 13:11 „Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg.”

A magvető példázata kíváncsivá tette a tanítványokat, és megkérdezték: „Miért beszélsz nekik példázatokban?” (10.v.). Ő így válaszolt: „Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, de azoknak nem adatott meg” (11.v.).

A Péld 3:32-ben az található, hogy az Úr a becsületesekkel közösségben van. Isten gyermekeinek, akik egymással közösségben vannak, nem lehetnek titkaik egymás előtt sem, de Isten előtt sem. Anániás és Szafira nem volt igazi közösségben a gyülekezet tagjaival, de az életükbe került, hogy eltitkolták az eladott ház árát, hazudva a Szentléleknek.

Aki nem látja és nem hallja Isten beszédét és tetteit, az nem is értheti meg. A megkövéredett szívű ember nem hall, nem lát, nem érti Isten dolgait, ezért nem akar megtérni, meggyógyulni.

Jézus azt mondta a tanítványainak: „A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall” (16.v.). Ma elmondhatja nekünk is ezeket a szavakat? A Jézus beszédei, csodái tagadhatatlanok. Érdemes vele járni, őt hallgatni és parancsolatait teljesíteni!

Veress Bálint

DÉLUTÁN | 

Segíts nekik!

Igehely: Fil 4:1–3; Kulcsige: Fil 4:1 „Ezért tehát, testvéreim, akiket szeretek, és akik után vágyódom, örömöm és koronám, így maradjatok meg az Úrban, szeretteim!”

Pál apostol olyan gyülekezetnek írja ezt a levelet, ahol már korábban járt, és szívén viselte a sorsukat. Itt hallgattatta el a szolgálóleányt, akiben jövendőmondó lélek volt (ApCsel 16:16). Ezért kegyetlen verést szenvedtek Szilásszal együtt. Így nagyon emlékezetes volt számára ez a hely.

Ez a gyülekezet fejlődött, növekedett, és Pál fontosnak látta, hogy levél által bátorítsa őket. Azokat a gyülekezeteket, ahol korábban járt és szolgált, mind szerette és szívén viselte sorsukat, vágyódott utánuk (1.v.). Együtt küzdöttek vele az evangélium hirdetésében. Felkéri munkatársát, hogy segítsen a nézeteltéréseket helyrehozni azoknak, akiknek nevük benne van az élet könyvében (3.v.).

Mi is egy-egy keresztyén gyülekezethez tartozunk, és szeretnénk, hogy ott jól menjenek a dolgok, az evangélium hirdetve legyen, és növekedjünk hitben, szeretetben, egységben, az igei szolgálatokban. Beférkőzhet nagyravágyás, torzsalkodás, összeférhetetlenség. Ezek szakadáshoz vezethetnek. Mi kihez fordulunk ilyen esetben? Van segítőtársunk a szolgálat végzésében? Pál azon munkálkodott, hogy legyenek ilyen társai. Azonban ne felejtsük el Jézust, aki a legjobb munkatárs. Ő uraknak Ura! Legyen övé a dicsőség mindenért! Ámen.

Veress Bálint

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
10 + 7 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Jn 14:12–17 Kulcsige: Jn 14:13-14 „Amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.”

Az Úr Jézusnak van egy különleges ígérete számunkra: hozzá fordulhatunk a kéréseinkkel. Mindazt, ami megegyezik akaratával, és amit megígért az övéinek, bátran kérhetjük az Ő nevében. Biztat, hogy kérjünk, keressünk, zörgessünk (Mt 7:7–11). Van, hogy Isten nem úgy hallgatja meg kéréseinket, ahogy mi azt szeretnénk, de mindig meghallgatja. Van, hogy nem úgy kapjuk meg, ahogy azt elgondoltuk, és nem akkor, amikor mi akartuk. De Ő jobban tudja, hogy mikor mire van szükségünk, és biztosan a javunkat akarja.