2024. november 16., szombat

DÉLELŐTT | 
Megérkezés az Úr szava szerint

Igehely: 5Móz 34:1–9; Kulcsige: 5Móz 34:5 „Ott halt meg Mózes, az Úr szolgája, Móáb földjén, az Úr akarata szerint.”

Mindannyiunknak kihívás Isten akaratának elfogadása. Meg kell harcolnunk a saját Gecsemánénk harcát, ahol elengedjük terveinket, kívánságainkat. Ez nem könnyű, hiszen az embernek meg kell aláznia magát.

Isten akaratát szent igéjéből látjuk meg, ismerjük fel. A Mindenható terve a Biblia hűséges tanulmányozása közben válik láthatóvá számunkra. Megláthatjuk Isten üdvözítő tervének mennyei akarat szerinti megvalósulását, és felismerhetjük a személyes életünkre vonatkozó forgatókönyvét. A hithősök életének megismerése bátorít, erőt ad, tanít, célt mutat, de mindnyájunknak bele kell simulni az életünkre vonatkozó isteni akaratba.

Mózesnek nem lehetett könnyű az Úr döntését elfogadni. Hiszem, hogy a nehéz döntés elfogadásában segítette, hogy ismerte Isten szeretetét, szentségét, bölcsességét, és megbízott akaratában. Kell-e nagyobb biztonság és békesség annál, amit Dávid a 139. zsoltárban megfogalmazott: „Könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál…”

Simulj bele Isten akaratába, járj az útján, amely az örökkévaló otthonodba vezet! Mikor kerested utoljára Isten akaratát? Imádkozol-e, gyötrődsz-e, hogy megvalósuljon az életedben? Készülsz-e az Isten által elkészített hajlékodba, az igazi otthonodba?

Kiss János

DÉLUTÁN | 

Egy kételkedő ember boldog megnyugvása

Igehely: Zsolt 73:1–5, 12–26; Kulcsige: Zsolt 73:26 „Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!”

Olyan világban élünk, ahol a látható, tapasztalható valóság határozza meg a célokat, a gondolkodást, a tetteket. Az alapján minősítik valakinek értékessé az életét, hogy milyen karriert ért el, mekkora a vagyona, és mennyien követik az online felületeken. A látszólag könnyű, kényelmes élet utáni vágy mindenkiben kialakul, erőteljes hatást gyakorol az emberek gondolkodására. Sokan a Krisztust követők közül is összezavarodnak, amikor látják, hogy a világ fiai, az istentelenül élők jobban boldogulnak, mint ők.

Elbizonytalanodhatnak azok is, akik mindenüket odaszánták az Isten oltárára, és mégis próbák között szenvednek. Kialakulhat a kísértés a hívő emberben arra, hogy „besegítsen” az Úrnak az áldásban, vagy háttérbe szorítva Isten ügyét, a jólét megteremtésére koncentráljon.

Hogyan találjuk meg a békességet, amikor elér bennünket a kételkedés vihara? „Végül elmentem az Isten szentélyébe, és megértettem…” Isten jelenlétében az ige helyreállítja az elbizonytalanodott lélek állapotát, felismerheti, hogy eltévedt, és a Szentlélek újra nyugalmat adhat számára. Ez a békesség nem földi, hanem mennyei. Csak Istennél találhatjuk meg.

Járjuk be ma mi is Ászáffal együtt őszintén a megnyugvás útját, ha letértünk a békesség ösvényéről! Gyógyulás lesz a lelkünknek.

Kiss János

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
5 + 5 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”

Pál apos­tol sze­re­tet­tel­jes szí­ves­ség­ké­rés­sel for­dul Fi­le­mon­hoz, mint test­vé­ré­hez az Úrban. Meg­te­het­né, hogy pa­ran­csol­jon is, de nem teszi. Oné­zi­mosz­ról van szó, aki Fi­le­mon­nál szol­gált és meg­szö­kött, de köz­ben Pált és Jé­zust meg­is­mer­ve meg­tért, és hasz­nos lett a szol­gá­lat­ban. Pál sze­ret­né, ha Fi­le­mon vissza­fo­gad­ná őt, aki már neki is hasz­nos lehet. Pál­nak az a sze­re­tet­tel­jes ké­ré­se Fi­le­mon­hoz, hogy úgy fo­gad­ja Oné­zi­moszt, mint­ha magát Pált fo­gad­ná. Ez ke­resz­tyén kö­te­les­sé­ge is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis ön­ként, sze­re­tet­ből fo­gad­ná vissza, és nem csu­pán kö­te­les­ség­ből.