2024. november 21., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Isten terve

Igehely: ApCsel 2:22–32; Kulcsige: ApCsel 2:23-24 „Azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt.”

Péter apostol tanúja volt Jézus feltámadásának, és bátran, örömmel tett bizonyságot róla. Csodálatos dolog, hogy ma is lehet Jézussal találkozni, és bizonyságot tenni róla, hogy ő él. Ahogyan egy gyermekénekünk mondja: „Én tudom, hogy él, él, él, él az Úr! Honnan tudom, ezt kérdezed, Onnan, hogy ma reggel beszéltem vele!”

Beszéltél már vele ma? Hálát adtál, hogy felébredtél? Kérted, hogy ma is életed az ő dicsőségét szolgálja? Néha természetesnek vesszük, hogy élünk, pedig nem az. Istennek terve van az életeddel, a mai nappal is. Tudd meg, mit akar általad elvégezni.

Több mint egy évvel ezelőtt egy betegség következtében az orvosok azt mondták, a következő három hónapban a legtöbbet legyek együtt a családdal békességben, szeretetben, mert ennyi volt az életem. Isten másként döntött. Mindennap hálás vagyok az új napért, mert terve van még velem.

Egészséges vagy? Adj hálát, mert terve van veled Istennek ma is. „Mit Isten ígért, akkor is állja, Ha elszakadt is éltünk fonála. Jézus vezérel áldó kezével, S a mennybe visz fel utunk.” (Hitünk énekei 369. 3. vers)

Kovács Bálint

DÉLUTÁN | 

Csak az Úrban bízzál!

Igehely: Zsolt 115:1–8; Kulcsige: Zsol 115:1 „Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget szeretetedért és hűségedért!”

Valaki azt, mondta, a legnagyobb harc a földön a dicsőségért folyik. Már a kicsi gyermek is arra törekszik, hogy a másikat legyőzve elismerést kapjon. A szülők néha a gyermekeikkel dicsekszenek, hogy milyen ügyesek, milyen jó tanulók stb. Hányan lájkolták a bejegyzéseinket az interneten, hányan nézték meg az élő közvetítést az istentiszteletről? „Ne nekünk, Uram…” – így kezdődik a zsoltár. Sokszor elmondja ezt az ember, amikor megdicsérik, vagy elismerik, de mindig őszinte ez? Néha nem csak képmutatásként hangzik el? Mert jólesik, ha elismernek bennünket. A zsoltáríróban nem volt képmutatás, mert Isten szeretetét és hűségét tapasztalta életében.

Ilyen tapasztalataink nekünk is vannak. Ma minden gondolatunkban, cselekedetünkben az Istenben való bizodalmunk látszott? Akik ma velünk találkoztak, láthatták az Isten iránti hűségünket? Ha igen, áldott legyen az Isten!

„Az örök sziklán áll hitem, / Mit érettem tett Istenem; / Más mind eloszlik, mint a hab, / De Krisztus mindig szirt marad. / Ki bizodalmat benne vet, / Az nem fövényre épített, / Az nem fövényre épített.” (Hit hangjai 66.)

Kovács Bálint

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
3 + 16 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 21:7–14 Kulcsige: ApCsel 21:11 „Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: «Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.»”

Pál apostol számára nem az volt fontos, hogy neki minden jó és kényelmes legyen, hanem hogy az Úr akaratát teljesítse. Nemcsak a Tíruszban levő tanítványok figyelmeztették, hogy mi vár reá Jeruzsálemben. Ugyanerről tesz bizonyságot maga Pál apostol is Milétoszban, az efézusi véneknek: „fogság és nyomorúság vár reám” (ApCsel 20:23). És így is Jeruzsálem felé tart, mert tudja, hogy ez az Úr akarata, neki ott kell lennie, bizonyságot kell tennie mindarról, amit Jézus Krisztussal személyesen megtapasztalt.