2024. október 19., szombat

DÉLELŐTT | 
A Hatalmas Harcos bevonulása

Igehely: Zsolt 24:1–10; Kulcsige: Zsolt 24:8 „Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas Úr, az Úr, aki hatalmas a harcban.”

A mi Urunk a Seregek Ura. Legyőzhetetlen, ezért mindig győzelemre vezeti azokat, akik vele járnak. Az Ószövetségben számos példa van erre. Saul király akkor vét nagyot, amikor a győzelmet önmagának tulajdonítja, oszlopot emel önmagának. Dávid az Úrral felvértezve győzi le Góliátot, és számtalan győztes csatájában láthatjuk, hogy az Úr ment előtte: „Ha majd lépések neszét hallod a szederfák teteje felől, akkor szállj csatába, mert előtted megy Isten, hogy megverje a filiszteusok táborát!” (1Krón 14:15).

Ha az Úr megy előttünk, győzni fogunk, ha mi megyünk elöl, veszíteni fogunk. Péter apostol Jézustól kapja a helyreigazítást, amikor félrevonja és megfeddi az Urat, aki a haláláról és szenvedéseiről beszélt. Péter meg akarta előzni azt, hogy ez megtörténjen. Jézus szavai a magyar Bibliában: „Távozz tőlem, Sátán!” Viszont a görög szavak annyit jelentenek, hogy kerülj mögém! Majd Jézus a következő versben (Mt 16:24) már az ő követéséről beszél. Hagyjuk, hogy ő menjen előttünk, és akkor követők lehetünk, akkor a Győztes Hadvezér az őt megillető helyre kerül. Adjuk meg a tiszteletet neki, engedjük előre a harcban, boruljunk le előtte, imádjuk, dicsérjük őt.

A harcainkban ki megy elöl? Mi lett az eredménye, amikor megelőztük az Urat?

Bognár Benjámin

DÉLUTÁN | 

Ifjú, neked szólok, kelj fel!

Igehely: Lk 7:11–17; Kulcsige: Lk 7:14 „Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: «Ifjú, neked mondom, kelj fel!»”

A temetés mindig szomorú esemény. Felmerült bennem, hogy Jézus honnan tudta, hogy a koporsóban egy fiatalember van? Talán ismerte? Vagy elmondta neki valaki? Ez a legfájdalmasabb temetések egyike volt, amit abban az időben látni lehetett. Egy özvegyasszony siratja az utolsó családtagját, az utolsó reményét. Leolvasható volt a reménytelenség és a kétségbeesés az özvegy arcáról. Akkoriban egy asszonynak nagyon beszűkültek a kilátásai, amikor elveszítette a férjét. Már csak egy reménysége maradt: a fia, mint az utolsó fénysugár az életében. De a remény is meghalt. Ez a gyász sokkal fájdalmasabb volt, mint a többi.

Ebben a néma gyászmenetben csak Jézus szólal meg: „Ne sírj!”, és némán megérinti a koporsót. A reménytelen helyzetben nem sok szónak van helye, csak a vigasztalásnak és az együttérzésnek. Ilyenkor reményt csak Jézus Krisztus tud adni. Jézus nem parancsol, csak együtt érez és megérinti a koporsót, megérinti a fájó pontot. Nem tart nagy beszédet, de feltámasztja a halottat. Ennek az asszonynak és a gyászoló tömegnek nem volt többre szüksége.

A reménytelenségben Jézus vigasztalására és érintésére van szükségünk. Imádkozzunk, hogy adjon reményt minden időben!

Bognár Benjámin

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
17 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 5Móz 1:29–38 Kulcsige: 5Móz 1:36 „Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mert ő hűségesen követte az Urat.”

Jó­zsué és Káléb a hit em­be­rei vol­tak. A pró­bák­ban meg­erő­sö­dött a hitük, mert bíz­tak Isten ígé­re­té­ben. A nép miért hát­rált meg? Va­ló­szí­nű­leg azért, mert a lát­ha­tók­ra néz­tek és meg­ijed­tek. Mó­zes­ről azon­ban azt ol­vas­suk: „Hit által hagy­ta el Egyip­to­mot, nem félt a ki­rály ha­rag­já­tól, hanem ki­tar­tott, mint aki látja a lát­ha­tat­lant” (Zsid 11:27). Az, hogy ő nem ment be a földi Ká­na­án­ba, rész­ben a nép szám­lá­já­ra ír­ha­tó: „Rám is meg­ha­ra­gu­dott az Úr mi­at­ta­tok, és azt mond­ta: Te sem mégy be oda” (5Móz 1:37). Lát­hat­juk, hogy a hit, a bi­za­lom és a hűség mel­lett fon­tos az en­ge­del­mes­ség is.