2025. augusztus 6., szerda

DÉLELŐTT | 
Bűnös gerjedelem

Igehely: 2Sám 13:7–19 Kulcsige: 2Sám 13:15 „Utána azonban annyira meggyűlölte őt Amnón, hogy nagyobb lett a gyűlölete, amellyel gyűlölte, annál a szerelemnél, amellyel szerette, és ezt mondta neki Amnón: Kelj fel, eredj innen!”

A szexuális forradalom az 60-as évektől átalakította a nyugati társadalom fiataljainak életfelfogását. Igyekeztek lebontani azokat a korlátokat, amelyeket Isten állított fel. Elfogadottabbá vált a házasság előtti nemi élet, a szexuális tartalmak fogyasztása, a szabadosság, hogy mindenki szabadon eldöntheti, hogy hogyan él. Ez a mai világra még inkább jellemző.

Jézus Krisztus már kétezer évvel ezelőtt nagyon magasra tette a lécet: „Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében” (Mt 5:28). A szexuális bűnök nem a tett pillanatában dőlnek el, hanem már a gondolat, a kívánság kiformálása előtt van szükségünk önmegtartóztatásra, és kell nemet mondanunk a kísértésnek. Amnón nem tudott ellenállni az epekedő vágyainak, így miután belefogott ördögi tervébe, már nem volt megállás.

Mit teszel, ha jön a kísértés? El tudod terelni a gondolataidat, amíg nem késő? Imádkozzunk a hívő fiatalokért, hogy ellen tudjanak állni, amikor jön a kísértő!

Kovács Patrik

DÉLUTÁN | 

Ehettek majd jóllakásig

Igehely: Jóel 2:21–27 Kulcsige: Jóel 2:26 „Ehettek majd jóllakásig, és dicséritek az Úrnak, Isteneteknek a nevét, mert csodát tett veletek. Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé.”

Jóel próféta arra figyelmezteti Izráelt, hogy ha folytatja a bűnös életmódját, amit elkezdett, akkor a bűnnek következményei lesznek, és Isten ítéletet fog hirdetni felette. Ezt az ítéletet a sáskajáráshoz hasonlítja. Sok apró állathoz, amelyek ártalmatlannak tűnnek, senki sem fél tőlük, de ha milliószámra, egyszerre elindulnak, akkor nagy pusztítást tudnak végezni a földeken. Mindez nagy éhínséget okoz. A mai szakasz mégis bőségről beszél. Ugyanis Isten megbocsát, ha alázatosak leszünk és megtérünk. Ő azt mondja: „Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó: az a nagy sereg, amelyet rátok küldtem” (25.v.).

Milyen nagyszerű Édesapánk van, aki megengedi, hogy a bűneink következményeit hordozzuk, de ha megbánunk mindent, amivel megszomorítottuk Őt, nemcsak megbocsát, hanem kárpótol minket a veszteségek miatt. Pedig megérdemelten ér minket a büntetés, Ő mégis megtölti magtárainkat, gabonatárolóinkat, új, megváltott életet ad nekünk.

Kovács Patrik

 Napi áhítat

Igehely: 2Kor 10:1–6 Kulcsige: 2Kor 10:1 „Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál, aki – némelyek szerint – szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben erélyes vagyok hozzátok.”

A szelíd ember keményen harcol. Tudja, hogy a testben való lét minden pillanata az elbukás lehetőségét rejti, ezért arra törekszik, hogy ne test szerint éljen, és ne testi módon hadakozzon. A bűn először a gondolatokban keres fészket, majd onnan kiindulva uralja le az érzelemvilágot, a test tagjait. Ezért a hívő ember elsősorban a saját gondolataival vívja meg a harcot, azokat igyekszik foglyul ejteni a Krisztus iránti engedelmességre. Nem kicsi küzdelem ez!