2025. február 17., hétfő

DÉLELŐTT | 
Isten parancsa előbbre való

Igehely: Mk 7:6–13 Kulcsige: Mk 7:9 „Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát.”

A törvény tanulmányozása, magyarázata és betartása körül forgott a zsidók társadalmi és vallásos élete. Hagyományaik azért születtek, mivel szerették volna minél pontosabban teljesíteni a parancsolatokat. Ezért egy egész szokás- és gyakorlatrendszert építettek köré, amely az élet bármely területén szabályozta, hogyan kell betartani a törvényt. Ám ez idővel ahhoz vezetett, hogy bizonyos dolgokban félretették Isten parancsolatát, hogy helyébe a maguk hagyományát tegyék. Így éppen a törvény még pontosabb betartására megalkotott hagyomány vált akadállyá a törvény megtartásában. Ettől óvakodnunk kell. Nem lehet olyan hagyományunk, szabályrendszerünk vagy egyházi gyakorlatunk, amely akadályoz minket abban, hogy véghez vigyük mennyei Atyánk kinyilatkoztatott akaratát. Még akkor sem, ha a mögötte lévő szándék nemes vagy kegyes. Ellenkező esetben ugyanabba az ellentmondásba keveredünk, mint a farizeusok.

Így tehát, minden hagyományunknak – családi, gyülekezeti vagy egyházi – azt kell szolgálnia, hogy még világosabban értsük Urunk kinyilatkoztatott akaratát, és elősegítse, megkönnyítse, ékesítse és keretbe foglalja a Szentírás gyakorlatba ültetését Megváltónk dicsőségére és népe javára.

Zsemlye Alfréd

DÉLUTÁN | 

A keresztről szóló beszéd

Igehely: 1Kor 1:18–25 Kulcsige: 1Kor 1:18 „Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.”

A megigazulás hit által van, a hit pedig hallásból, Isten beszéde által. Egészen pontosan a keresztről szóló beszéd által. S ahogyan hajdan, ugyanúgy a ma emberének is sokszor túl gyenge és túl egyszerű a testet öltött Istenről szóló üzenet, aki hagyta magát keresztre feszíteni, hogy aztán feltámadjon a mi megigazulásunkért. Ugyanúgy megütközés és bolondság számukra, mint a zsidóknak és görögöknek. De Pál szerint csak a keresztről szóló beszéd képes arra, amire semmi más, mert Isten ereje az arra, amire a törvény erőtlen volt: arra, hogy Isten igazságában járjunk. Ugyanakkor Isten bölcsessége is arra, amire az emberi bölcsesség képtelen volt: megismertetni velünk az élő Istent.

„Két irdatlan fa összeróva, / Nincs rajta semmi, semmi szép, / De kétezer esztendő óta / Szór fényt egész világra szét. / Csodás erő árad belőle, / Mint titkos hang, ha szólna rajt’, / Hiába próbálsz futni tőle, / Szíven ragad és fogva tart…” Ez ének szövege által elevenedjen meg előttünk a keresztről szóló beszéd ma is!

Zsemlye Alfréd

 Napi áhítat

Igehely: Róm 3:9–20 Kulcsige: Róm 3:12 „Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.”

A római gyülekezetnek írt levélben Isten elmondja, hogy milyen súlyos következményei voltak Ádám és Éva engedetlenségének. Amikor az első emberpár vétkezett, kikerültek Isten jelenlétéből, és megromlott a szívük. Azóta mindenki megromlott szívvel és Isten nélkül kezdi a földi életet. Csak növelni tudjuk bűneinkkel az adósságot Isten felé, nem tudunk jót cselekedni. Mivel ennyire gonosszá lett az emberi szív, a megoldás egyedül a szívcsere. Szükségünk van egy új, megváltozott szívre.