2025. március 20., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Jézus hatalma és tekintélye

Igehely: Mk 11:27–33 Kulcsige: Mk 11:33 „Ezért így feleltek Jézusnak: «Nem tudjuk.» Jézus pedig ezt mondta nekik: «Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.»”

Másnap a vallási vezetők számon kérik Jézust a rendbontás miatt. Ingerült kérdésükben alapvetően ez áll: „Kinek képzeled magad? Ki engedte meg, hogy ezt tegyed?” Hasonló kérdéssel mi is szembesülünk, néha csak egy csodálkozó tekintet formájában, máskor egészen élesen. Ki a végső tekintély, akire alapozzuk döntéseinket, tetteinket? Világi előírásokat, trendeket követünk? Kinek engedelmeskedünk, kire hallgatunk? A körülöttünk élők véleményére, emberi szempontokra? Nem hagyhatjuk ezeket figyelmen kívül, de egyedül Isten adja meg életünk célját és értelmét: az Ő akaratához kell tehát igazodnunk.

Jézus rá akarja őket vezetni a helyes válaszra, de a vallási vezetőkben nincs meg az őszinteség és bátorság felismerni és kimondani az igazságot. Keresztelő János küldetését elismerve, meg kellett volna hajoljanak Jézus hatalma előtt. Inkább kitartanak az elutasításban; megerősödik bennük az elhatározás, hogy végezzenek vele.

Amikor később a tanítványokat próbálják felelősségre vonni, Péter is visszakérdez, lelkiismeretükre bízva a választ: „Igaz dolog-e az Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre: ítéljétek meg magatok” (ApCsel 4:19–20).

Molnár Vilmos

DÉLUTÁN | 

Isten igaz útja

Igehely: Ez 18:21–32 Kulcsige: Ez 18:25 „Ti azt mondjátok: Nem következetes az Úr. Figyeljetek ide, Izráel háza! Én nem vagyok következetes? Inkább ti nem vagytok következetesek!”

Ezt a fejezetet a babiloni fogság kontextusában írta Ezékiel, amit nekünk, mai olvasóknak sem szabad figyelmen kívül hagynunk, különben félreértjük az üzenetét. A fogság nemzedéke ugyanis igazságtalannak tartotta, hogy elődjeik bűnös életmódja miatt Isten őket bünteti a fogsággal. (lásd az idézett közmondást - 18:2) Isten válasza erre az, hogy bár az ítélet az egész nemzetet fogja érinteni, annak okát és következményét azonban minden esetben az egyén személyes döntése fogja meghatározni. A figyelmes olvasó észreveszi, hogy a fejezet kulcskérdése, - ami 5 változatban kerül említésre (5., 10., 14., 21. és 24. v.) – az, hogy kinek kell meghalnia, és kinek életben maradnia a fogság bekövetkeztével? Ezt a komoly kérdést Isten igazságosan fogja megoldani, hisz Ő hűséges önmagához. Ez pedig egyszerre bátorító és megintő üzenet nekünk.

Mit tanultunk most Istenről? Azt, hogy Ő életpárti, hisz nem kívánja a halandó halálát, inkább esélyt ad neki az életre. Meg azt is, hogy Ő kegyelmes a bűnöshöz – csak térjen meg, és ne járjon többé vétekben, mert az a halált jelenti. A megesett állapotban a legjobb döntés mindig a töredelmes bűnbánat. Térjünk hát meg naponta, hogy élhessünk! 

Kiss Lehel

 Napi áhítat

Igehely: Róm 3:9–20 Kulcsige: Róm 3:12 „Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.”

A római gyü­le­ke­zet­nek írt le­vél­ben Isten el­mond­ja, hogy mi­lyen sú­lyos kö­vet­kez­mé­nyei vol­tak Ádám és Éva en­ge­det­len­sé­gé­nek. Ami­kor az első em­ber­pár vét­ke­zett, ki­ke­rül­tek Isten je­len­lé­té­ből, és meg­rom­lott a szí­vük. Azóta min­den­ki meg­rom­lott szív­vel és Isten nél­kül kezdi a földi éle­tet. Csak nö­vel­ni tud­juk bű­ne­ink­kel az adós­sá­got Isten felé, nem tu­dunk jót cse­le­ked­ni. Mivel ennyi­re go­nosszá lett az em­be­ri szív, a meg­ol­dás egye­dül a szív­cse­re. Szük­sé­günk van egy új, meg­vál­to­zott szív­re.