2025. március 24., hétfő

DÉLELŐTT | 
A szeretet parancsolata

Igehely: Mk 12:28–34 Kulcsige: Mk 12:31 „A második ez: «Szeresd felebarátodat, mint magadat!» Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.”

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből… Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Ez a lényeg, e két parancsolattól függ a törvény és a próféták (Mt 22:40). Hogy lehet így szeretni? Jézus példájára nézzünk!

Neki mindennél fontosabb volt az Atyával való szoros kapcsolat – áldozatot is hozott érte. Az engedelmesség éltette. Az Atya dicsőségét kereste. Azonosult az Ő vágyaival, céljaival, odaszánta magát a megvalósításukra. Ez viszont nem tette szeretetlenné és hideggé az emberek felé. Szerette őket, mint önmagát: az életét adta értük. Megkereste a bűnöst, szeretettel figyelmeztetett, de irgalmas volt, nem elítélni jött, hanem menteni.Fontos mindkét parancs és a sorrend is: Aki csak Istent szereti, elhanyagolhatja a családját, kötelességeit. Szereti Istent, de nem gondoskodik a rábízottakról (1Tim 5:8!). Aki a felebaráti szeretetet teszi első helyre, az talán a családját választja inkább; ha döntéshelyzetbe kerül, nem meri rossznak mondani a rosszat. Jézus telve volt kegyelemmel, de igazsággal is.

Ma hogyan tudom úgy kifejezni az igazságot, hogy Krisztus szeretete és irgalma tükröződjék abban, és megtérésre segítse azt, akit intek?

Komáromi Tibor

DÉLUTÁN | 

Uralkodj a kísértés felett

Igehely: 1Móz 4:3–7 Kulcsige: 1Móz 4: 7 „Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!”

A foglalkozás általában lelkiséget ad. A testvérpárt az újszövetség is értékeli.

Káin az átkozott földet művelte, ami bálványává is lehetett. Pogány vallásokban vérrel áldoztak a „föld anyának”. A művelés, kultiválás, ebből lesz a kultusz, Káin áldozata is az, de hit nélkül. Lelkében érzékelte, hogy nem jól áldozott. Áldozatából így mélységbe néző harag lett, ami a megszállottság felé nyitás, mert a mélység visszanéz. Isten mégis megkereste Káint logoterápiával, szavával. Káin nem válaszolt, nem korrigált, pedig az ember az egyetlen a földön, aki javíthat. Isten szava a belső embernek adott égi fegyver, erő, de ő nem élt vele. Nem uralkodott haragján, pedig Isten rámutatott erre a teremtési potenciáljára. Ezért a gonosz átvette lelke vezetését. Káinnak lehetett okos gazdászként sok IQ-ja, érzelmeiben EQ-dús, de az Istennel betöltöttség, a TQ-ja hiányzott. Aki ilyen, az ördögnek ad helyet. Ma, a démoni lelkek világunkat megszállása idején (Jel 16:14) vértezzük fel magunkat Isten fegyvereivel, hogy értsük lelkiismeretünk jelzéseit! Halljuk Isten figyelmeztetését igéiben! Istentől való fegyverekkel győzzünk a gonosz fö-lött!

Kiss László

 Napi áhítat

Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”

Pál apos­tol sze­re­tet­tel­jes szí­ves­ség­ké­rés­sel for­dul Fi­le­mon­hoz, mint test­vé­ré­hez az Úrban. Meg­te­het­né, hogy pa­ran­csol­jon is, de nem teszi. Oné­zi­mosz­ról van szó, aki Fi­le­mon­nál szol­gált és meg­szö­kött, de köz­ben Pált és Jé­zust meg­is­mer­ve meg­tért, és hasz­nos lett a szol­gá­lat­ban. Pál sze­ret­né, ha Fi­le­mon vissza­fo­gad­ná őt, aki már neki is hasz­nos lehet. Pál­nak az a sze­re­tet­tel­jes ké­ré­se Fi­le­mon­hoz, hogy úgy fo­gad­ja Oné­zi­moszt, mint­ha magát Pált fo­gad­ná. Ez ke­resz­tyén kö­te­les­sé­ge is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis ön­ként, sze­re­tet­ből fo­gad­ná vissza, és nem csu­pán kö­te­les­ség­ből.