Igehely: ApCsel 16:1–5 Igehely: ApCsel 16:1–2 „Így jutott el Derbébe, majd Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívő zsidó asszonynak és egy görög apának a fia, akiről jó bizonyságot tettek a lisztrai és ikóniumi testvérek.”
Pál apostol második missziós útja nem fulladt kudarcba azért, mert különbözött a véleményük Barnabással. Lukács evangélista Pál munkájának elbeszélésével folytatja írását. Isten csakhamar gondoskodott munkatársakról. Nem csak Szilász, hanem Timóteus is Pál bajtársává vált. Timóteust tanítványként mutatja be az Írás már akkor, amikor Pál Lisztrába érkezik. Először nagymamája, majd édesanyja hitt Jézusban (2Tim 1:5), majd ezt követhette Timóteus is, akinek az élete példa volt a Lisztrában és Ikóniumban élő hívők előtt. Nem csoda, hogy Pál magával vitte a szolgálatra ezt a fiatal munkást, hiszen az élete igazolta a püspökség feltételeit (1Tim 3:1–7).
Az Úr ad munkásokat az aratásba, és nem is akármilyeneket. Míg János Márk (ApCsel 15:37–38) nem volt alkalmas Pál szemében, addig Timóteusról mindenki jó bizonyságot tett. Ha rólunk lett volna szó, akkor az apostol minket is magával vitt volna? De talán aktuálisabb az a kérdés, hogy rólunk milyen bizonyságot tesznek az emberek?
Pap Benjámin
Nem fizet bűneink szerint
Igehely: Zsolt 103:6–14 Kulcsige: Zsolt 103:10 „Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.”
Nincsenek szavak arra, ahogyan az Isten bánik a bűnös emberrel. Egyszerűen megmagyarázhatatlan. Miért olyan kegyelmes? Miért bocsátja meg a bűnöket, amikor az ember annyira gonosz? Miért szereti a bűnös embert? Felfoghatatlan!
A 8. versben Dávid azt mondja, hogy Isten irgalmas, kegyelmes, türelmes és szerető. Majd azzal folytatja, hogy Isten nem haragszik örökké. Természetesen ezt a 3. vers fényében kell érteni, ahol arról van szó, hogy megbocsátja a bűnöket. Tehát a megtérőkre nem haragszik örökké. Az isteni igazságosság azt követeli meg, hogy mindenki azt kapja, amit érdemel: a bűnös büntetést, az igaz jutalmat. De Isten azt adja a bűnösnek, amit nem érdemel: kegyelmet. Nem csak velünk teszi ezt az Isten, hiszen Jézus is azt kapta, amit nem érdemelt: büntetést. Ennek az eredménye a bűnbocsánat, hogy ahogyan könyörül az édesapa a fián (Dávid kész volt ezt tenni Absolonnal, lázadó fiával), úgy könyörüljön Isten az emberen.
Miért szereti tehát Isten a bűnös embert? Egyszerűen: Ő ilyen!
Pap Benjámin
