Mindennapi áhítatok

2023. december 22., péntek

Igehely: Jn 6:35-40; Kulcsige: Jn 6:40 „Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.”

„Megtört a teste énértem is…” (HH 470) - Új napra virradtunk és máris éhesek vagyunk. Nem elég, hogy idén már sokszor ettünk, kell az új erő, kell a mindennapi kenyér. Ezért dolgozunk egész évben, sokan még ma is. Közben csendesen hangzik felénk az Úr szava: „Nem több-e az élet a tápláléknál…”?

2023. december 21., csütörtök

Igehely: 5Móz 27:9-10; Kulcsige: 5Móz 27:9 „Azután így beszélt Mózes a lévita papokkal együtt egész Izráelhez: Légy csendben, és halld meg, Izráel! Ezen a napon lettél Istenednek, az Úrnak a népe.”

„Én még mit sem tudtam rólad, Te már akkor szerettél ...” (DN4 – 47) Kitől ered megváltásunk műve? Ki a hit szerzője és beteljesítője? Rá kell döbbennünk, hogy Krisztus nélkül mi nem élhetünk, semmik vagyunk, semmit sem mondhatunk és semmit sem tudunk cselekedni. (Jn 15:5)

2023. december 20., szerda

Igehely: Zsolt 135:1-7; Kulcsige: Zsolt 135:5 „Tudom én, hogy milyen nagy az Úr, nagyobb a mi Urunk minden istennél.”

„Eljöttem, hogy áldjam, csodáljam, imádjam azt, Ki értem adta önmagát…” (DN4 - 45) Mennyi erő rejlik az Úr előtt való örvendezésben! Kész-e a szívünk ma énekelni? Nem elég csak akkor magasztalni Őt, amikor elérkezik majd az ünnep.

2023. december 19., kedd

Igehely: Zsolt 27:1-6; Kulcsige: Zsolt 27:1 „Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék?”

„Minden új nap Veled kezdődik el, megtöltöd szívem kincseiddel…” (DN3 - 132) Csodálatos bátorítást ad a ma reggeli igénk: „Világosságom és segítségem…, életemnek ereje az Úr” - Ifjúkorban csak a szemünket nehéz kinyitni reggel, azután eljön az idő, amikor a többihez is segítség vagy több idő kell

2023. december 18., hétfő

Igehely: Gal 4:1-7; Kulcsige: Gal 4:4-5 „De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.”

„Hála néked Bárány, mert Atyám lett az Isten…” (HH 357) Mit jelent gyermeknek lenni? Legegyszerűbben azt, hogy vannak szüleink. Ha ők már nincsenek, mi már nem vagyunk gyermekek.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Krón 20:4–23 Kulcsige: 2Krón 20:17 „Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr!”

Ami­kor Is­ten­re te­kin­tünk, akkor ez min­den, amit te­he­tünk. Ez a leg­több és a leg­jobb is. Így lesz siker, elő­re­ha­la­dás, győ­ze­lem, meg­ma­ra­dás, élet. Ho­gyan le­he­tünk ilye­nek, mit kell ten­nünk ezért?

Ki­ált­sunk Is­ten­hez (4–13)! Jós­áfát össze­hív­ta a népet imád­koz­ni és böj­töl­ni. Ez a leg­fon­to­sabb, ez az, ami meg­erő­sít, ilyen­kor ad Isten ve­ze­tést és se­gít­sé­get. A ki­rály ve­zet­te az ima­órát, ő ké­szült imád­koz­ni, és buz­dí­tot­ta az em­be­re­ket is imára. Így kell meg­ol­da­ni nehéz hely­ze­te­ket: imád­koz­va. Le­gyen ne­künk is ez az erős­sé­günk!