Mindennapi áhítatok

2023. október 4., szerda

Igehely: 1Kir 3:5-15; Kulcsige: 1Kir 3:14 „Ha az én utaimon jársz, és megtartod rendelkezéseimet és parancsolataimat, ahogyan apád, Dávid tette, akkor hosszú életet adok neked.”

Amikor Salamon trónra lépett, és az Úr megjelent neki álmában, ő engedelmes szívet kért (9.v.). Ebből kiderül, hogy Salamon bölcs ember volt már azelőtt is, hogy az Úr olyan bölcs és értelmes szívet adott volna neki, hogy hozzá fogható nem volt előtte, és utána sem (12.v.).

2023. október 1., vasárnap

Igehely: 2Kor 4:1-18; Kulcsige: 2Kor 4:16 „Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra.”

Gyermekkoromban még sok cserépedényünk volt. Emlékszem, cserépkorsóban volt az ivóvizünk, amikor mentünk ki a földekre kapálni. Frissen tartotta a vizet, csak kellett rá vigyázni, mert törékeny. A Jóisten úgy teremtette meg az embert, hogy az törékeny.

2023. szeptember 29., péntek

Igehely: Jel 21:9-21; Kulcsige: Jel 21:9 „És jött egy a hét angyal közül, akiknél a hét pohár volt, telve a hét utolsó csapással, és így szólt hozzám: Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét.”

Az újjáteremtett világból először a mennyből alászálló új Jeruzsálemről kapunk részletes leírást. Egyszerűen lélegzetelállító csak olvasni is. Milyen lehetett azt látni?

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jn 5:43-47 Kulcsige: Jn 5:44 „Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?”

A betesdai béna meggyógyítása szombaton heves ellenszenvet váltott ki a zsidókban Jézus személye iránt (5:16-18). Ez áll tehát Jézus tartalmas válaszadásának hátterében (5:19-47). Beszédének második felében azt hangsúlyozza, hogy nem ő tanúskodik (igazolja) saját magáról, hanem Bemerítő János, az Atya, a csodás cselekedetei és maga az írás is. Majd jön Jézus szomorú megállapítása a zsidókról: nem hisztek bennem (38. v.), nem akartok hozzám jönni (40. v.), nem keresitek azt a dicsőséget, amely az Atya nevében jött a földre (43-44. v.).