Mindennapi áhítatok

2023. április 30., vasárnap

Igehely: Gal 5:1-6; Kulcsige: Gal 5:1 „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.”

Számomra boldog tudat az, hogy Krisztus szabadságra szabadított meg, és nem újabb terheket helyezett rám. Ezenfelül lehetővé tette azt minden ember számára, hogy higgyen és bízzon benne.

2023. április 29., szombat

Igehely: Róm 13:1-7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

A keresztyén élet szabályaihoz tartozik a feljebbvalók, a társadalmi törvények és az intézmények iránt való engedelmesség is. Az ilyen irányú engedelmességet Pál apostol fontosnak tartotta külön is kiemelni, mert ez egy vitatható és érzékeny kérdés.

2023. április 28., péntek

Igehely: Zsid 13:17 „Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel, és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.”

Ahhoz, hogy egy közösség vagy gyülekezet jól működjön, vezetőkre, elöljárókra van szükség, akikről Isten mindig is gondoskodott. Az Úrnak az tetszik, amikor nem emberi törekvés, hanem isteni vezetés által kerül valaki a gyülekezet élére. Az ilyenek iránti engedelmességre kér minket az Úr.

2023. április 26., szerda

Igehely: Lk 8:19-21; Kulcsige: Lk 8:21 „Ő azonban így válaszolt: Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják.”

Az emberi kapcsolataink különböző kategóriákba sorolhatók: ismerősök, barátok, rokonok, testvérek. Ha az Úr Jézusra gondolunk, Ő kész volt különböző emberekkel kapcsolatba lépni, de nem lehet mindegyiket minőséginek vagy eredményesnek nevezni, mivel a hozzá való közeledés nem volt őszinte.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 13:42–52 Kulcsige: ApCsel 13:49–50 „Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban. De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból.”

A tiszta evangélium, az Isten élő igéje megérinti és válaszadásra készteti a hallgatót. Pál és Barnabás a zsinagógában az Írásokból kiindulva, a Szentlélektől kapott bölcsességgel magyarázták Krisztust. Sokan voltak, akik hittek, másokban pedig féltékenység ébredt. Nem olvasunk arról, hogy a pozitívan és negatívan reagálók mellett lett volna egy jelentős tömeg, akiket a Krisztusról szóló evangélium hidegen hagyott volna.