Mindennapi áhítatok

2025. június 2., hétfő

Igehely: 5Móz 11:8–15 Kulcsige: 5Móz 11:11 „Az a föld pedig, ahova most átkeltek, hogy birtokba vegyétek, hegyes-völgyes föld, az égből hulló eső vize itatja.”

Mától kezdve néhány napig a víz értékéről és hasznáról elmélkedünk, valamint arról, hogy a lelki életben mit is jelképez a víz. Mai igénkben azt az ígéretet olvassuk, hogy Kánaán földjét az égből hulló eső vize itatja. Isten áldása lesz az.

2025. június 1., vasárnap

Igehely: Préd 12:9–14 Kulcsige: Préd 12:11 „A bölcsek szavai olyanok, mint a tüskék, és azoknak gyűjteménye olyan, mint az egymás mellé levert cövekek, amelyek egy Pásztortól valók.”

Salamon ebben a könyvben prédikátornak, tanítónak nevezi magát. Igazi tanítóvá élettapasztalata tette. Ifjúkorában Isten előtt kedves volt az életvitele, de később a hatalomvágytól megkísértve a bálványimádás útjára tért.

2025. május 31., szombat

Igehely: Zsid 13:18–21 Kulcsige: Zsid 13:20 „A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát.”

Isten a békesség Istene. Az új szövetség, amelynek a testet öltött Fiú a tökéletes közbenjárója, örök szövetséget kínál a benne hívőknek. Ennek a szövetségnek már most, a földi életünkben kedvezményezettjei vagyunk.

2025. május 30., péntek

Igehely: Zsid 8:5-7 Kulcsige: Zsid 8:6 „Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.”

A zsidókhoz írt levél címzettjei, első olvasói az üldöztetések tüzében azzal a kényszerhelyzettel küzdöttek, hogy Jézustól elfordulva térjenek-e vissza a korábbi vallási hitfelfogásukhoz, vagy viseljék el a szenvedést a Jézusban való hitükért.

2025. május 29., csütörtök

Igehely: Jn 16:1–7 Kulcsige: Jn 16:7 „Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.”

Jézus az ő tanítványaival Jeruzsálemben, a felházban, a páskavacsorán előre tekint arra az időre, amikor eltávozik, és bejelenti, hogy tanítványainak üldözést és támadást kell elszenvedniük. Az, hogy Jézus eltávozik, szomorúsággal tölti el a szívüket.

2025. május 28., szerda

Igehely: Zsid 7:20–28 Kulcsige: Zsid 7:25 „Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.”

Rövid és bizonytalan életünkben legfontosabb dolgunk, hogy örök sorsunkat biztosítva lássuk. Magunkat megszabadítani, üdvözíteni képtelenek vagyunk. Istenhez járulni csak egyedül Jézus által tudunk, Ő az út.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.