Mindennapi áhítatok

2022. június 24., péntek

Igehely: 1Pt 5:1-5; Kulcsige: 1Pt 5:2-3 „Legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.”

A szolgálat kihívás, hisz egész életünket példává kell tennünk mások számára. Példaképnek lenni azt jelenti, hogy mintát képviselek arról, ahogyan Istennek kell élni. Nem elég csak elmondani a jót, hanem egy élettípust kell a testvérek elé tárnunk, ahogy tették ezt az apostolok.

2022. június 23., csütörtök

Igehely: Tit 1:5-9; Kulcsige: Tit 1:5 „Azért hagytalak Krétán, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked.”

Titusz feladata nem volt egyszerű. Vezetőket kellett rendelnie a meglévő gyülekezetekben, de nem a saját elképzelései alapján, hanem az Isten által megszabott mérce szerint. Kulcsfontosságú volt, hogy a gyülekezet élére kik kerülhetnek.

2022. június 20., hétfő

Igehely: 1Móz 1:26-31; Kulcsige: 1Móz 1:27 „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.”

A bölcs és örök Isten elhatározta, hogy megteremti az embert, és Ő szerezte a házasságot. Elrendelte a férfi és nő közötti házasságkötést, de még azt is, hogy hogyan kell élniük e földön. Mindent az Úrtól kaptunk, emiatt az Ő tetszésére, dicsőségére kell élnünk a házasságban is.

2022. június 19., vasárnap

Igehely: 1Kor 16:10-18; Kulcsige: 1Kor 16:13 „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!”

Csodálatos meglátni azt, hogy Isten maga határozza meg, hogy milyen legyen szolgái magatartása, jelleme. Először is kulcsfontosságú annak a megértése, hogy Pál apostol állhatatosságról beszél a hittel és szilárdsággal kapcsolatosan. Az Isten embere mozdíthatatlan kell, hogy legyen a hitben.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.