Mindennapi áhítatok

2021. június 17., csütörtök

Igehely: Zsid 11:23-29; Kulcsige: Zsid 11:27 „Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlan Istent.”

A Zsidókhoz írt levél írója serkentő példákat tár elénk a hitben való kitartásra. A hithősök nem csak hogy példák előttünk a kezdésben, hanem az élet befejezésében is. Hogyan válhat valaki hőssé, ha nem nyeri meg a végső csatát?

2021. június 16., szerda

Igehely: Jak 1:12-18; Kulcsige: Jak 1:12 „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.”

Jakab apostol világos alapot fektet le azon esetekre, amikor a keresztyén emberek kísértéseken mennek át. Isten nem vádolható azzal, hogy embereket kísértene, hogy vétkezzenek. Ellenkezőleg, az Ő szent természetében nincs kapacitás a bűnre, ezért Ő sem kísért senkit.

2021. június 15., kedd

Igehely: 1Tim 5:3-7; Kulcsige: 1Tim 5:5 „A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig Istenben reménykedik, és kitart a könyörgésben és imádkozásban éjjel és nappal.”

Pál apostol ebben a részben a figyelmet azon alcsoportokra (özvegyek, idősek, szolgák) fordítja, amelyeket az emberek gyakran figyelmen kívül hagynak, kizsákmányolnak vagy lenéznek. Isten pásztorális gondviselését azonban nem kerüli el egyetlen csoport sem.

2021. június 14., hétfő

Igehely: Ézs 32:1-8; Kulcsige: Ézs 32:8 „De a nemes lelkű nemesen gondolkozik, és kitart a nemes dolgok mellett.”

Egy olyan korrupt világban, amilyen a mienk, egyszerűen lehetetlennek tartjuk, hogy a „király” (kormány) igazságosan uralkodjon és a „fejedelmek” (államfők) becsületesen. Álomvilágnak vagy mesébe illőnek tartjuk az ilyen elképzeléseket, amiben legfőképpen a gyerekek hihetnek.

2021. június 12., szombat

Igehely: Mt 25:14-23; Kulcsige: Mt 25:21 „Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében!”

Sok mindenbe fektetünk energiát a földi életünk során. De a szerzeményeink legnagyobb része mind az enyészetre van ítélve. Ilyenekre gondolhatunk: karrier, ház, autó, család, önmagam vagy bármi, ami e földi síkon van.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 21:7–14 Kulcsige: ApCsel 21:11 „Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: «Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.»”

Pál apostol számára nem az volt fontos, hogy neki minden jó és kényelmes legyen, hanem hogy az Úr akaratát teljesítse. Nemcsak a Tíruszban levő tanítványok figyelmeztették, hogy mi vár reá Jeruzsálemben. Ugyanerről tesz bizonyságot maga Pál apostol is Milétoszban, az efézusi véneknek: „fogság és nyomorúság vár reám” (ApCsel 20:23). És így is Jeruzsálem felé tart, mert tudja, hogy ez az Úr akarata, neki ott kell lennie, bizonyságot kell tennie mindarról, amit Jézus Krisztussal személyesen megtapasztalt.