Mindennapi áhítatok

2021. március 8., hétfő

Igehely: Mk 9:33-35; Kulcsige: Mk 9:35 „Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája! ”

Sikerorientált világunkban az emberek gyakran azt gondolják, hogy az igazi nagyság a kemény munkának, a szorgalmas tanulásnak, a kitűnő eredményeknek, a megszerzett diplomáknak, és olykor a szerencsének köszönhető.

2021. március 7., vasárnap

Igehely: Mk 9:30-32; Kulcsige: Mk 9:31 „Mert tanította a tanítványait, és ezt mondta nekik: Az Emberfia emberek kezébe adatik, és megölik őt, de miután megölték, a harmadik napon feltámad.”

Jézus sokat foglalkozott tanítványaival. Tanította őket nyilvánosan, amikor rajtuk kívül még mások is tanulhattak, de tanította őket úgy is, hogy csak ők voltak együtt, zártabb közösségben.

2021. március 6., szombat

Igehely: Mk 9:14-29; Kulcsige: Mk 9:22 „Gyakran vetette tűzbe is meg vízbe is, hogy elpusztítsa. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk!”

A történet főszereplője – Jézus után – nem egy tanítvány, nem is egy fiú, hanem egy apa. Legalább annyira szó van itt a benne történő változásról, mint a fiú szabadulásáról. Kétségbeesetten hozza a fiát, mert a tanítványok nem tudnak segíteni rajta.

2021. március 5., péntek

Igehely: Mk 9:9-13; Kulcsige: Mk 9:10 „Engedelmeskedtek a parancsnak, de azon tanakodtak egymás között, mit jelent a halottak közül való feltámadás. ”

A tanítványokban gyűltek a kérdések, mert nem értették igazán sem Jézust, sem szavait. Nem értették, hogy miért kell a Messiásnak szenvednie, miért kell feltámadnia, vagy egyáltalán meghalnia. Ők nem egy szenvedő Messiást vártak. Nem olyan királyt vártak, aki meghal, akinek fel kellene támadnia.

2021. március 4., csütörtök

Igehely: Mk 9:1-8; Kulcsige: Mk 9:2 „Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott.”

Jézus megmutatta dicsőségét Péternek, Jakabnak és Jánosnak a hegyen. Mindenki más csupán az Ézs 53. szenvedő szolgájaként látta Őt, de ők bepillanthattak abba, amit Jézus hátrahagyott, amikor szolgai formát vett fel. Pétert annyira megérintette ez, hogy ott akart maradni.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Gal 5:22–23; 2Pt 1:3–8 Kulcsige: 2Pt 1:6 „Az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet.”

Emlékszem, körülbelül 10 éves lehettem, amikor édesapám elvitt Erőss Zsolt előadására. Azelőtt is hallottam a magas hegyekről, a Himalájáról, hogy milyen nehéz azokba a magasságokba feljutni. De amikor az ő beszámolóját hallgattam, láttam a képeket és a videókat, amelyeket készített, akkor jobban megértettem, hogy mivel is jár egy ilyen expedíció. Hiszen találkoztam valakivel, akinek már sikerült eljutni a Föld legmagasabb pontjára. Hasonló dolog történik, amikor Istennel találkozunk. Mi nem tudjuk, hogy mit jelent igazán Istennek tetszően élni.