Mindennapi áhítatok

2021. március 8., hétfő

Igehely: Mk 9:33-35; Kulcsige: Mk 9:35 „Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája! ”

Sikerorientált világunkban az emberek gyakran azt gondolják, hogy az igazi nagyság a kemény munkának, a szorgalmas tanulásnak, a kitűnő eredményeknek, a megszerzett diplomáknak, és olykor a szerencsének köszönhető.

2021. március 7., vasárnap

Igehely: Mk 9:30-32; Kulcsige: Mk 9:31 „Mert tanította a tanítványait, és ezt mondta nekik: Az Emberfia emberek kezébe adatik, és megölik őt, de miután megölték, a harmadik napon feltámad.”

Jézus sokat foglalkozott tanítványaival. Tanította őket nyilvánosan, amikor rajtuk kívül még mások is tanulhattak, de tanította őket úgy is, hogy csak ők voltak együtt, zártabb közösségben.

2021. március 6., szombat

Igehely: Mk 9:14-29; Kulcsige: Mk 9:22 „Gyakran vetette tűzbe is meg vízbe is, hogy elpusztítsa. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk!”

A történet főszereplője – Jézus után – nem egy tanítvány, nem is egy fiú, hanem egy apa. Legalább annyira szó van itt a benne történő változásról, mint a fiú szabadulásáról. Kétségbeesetten hozza a fiát, mert a tanítványok nem tudnak segíteni rajta.

2021. március 5., péntek

Igehely: Mk 9:9-13; Kulcsige: Mk 9:10 „Engedelmeskedtek a parancsnak, de azon tanakodtak egymás között, mit jelent a halottak közül való feltámadás. ”

A tanítványokban gyűltek a kérdések, mert nem értették igazán sem Jézust, sem szavait. Nem értették, hogy miért kell a Messiásnak szenvednie, miért kell feltámadnia, vagy egyáltalán meghalnia. Ők nem egy szenvedő Messiást vártak. Nem olyan királyt vártak, aki meghal, akinek fel kellene támadnia.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Krón 27:1–4 Kulcsige: 2Krón 27:3–4 „Ő építtette meg az Úr háza felső kapuját, és sokat építtetett a Várhegy kőfalán is. Júda hegyvidékén városokat emelt, az erdőkben pedig várakat és őrtornyokat építtetett.”

Nagyon jó, ha vannak államférfiak, akik megerősítik az országot. Mindenki lehet ilyen ember, aki végzi a maga feladatát és a különféle területeken helytáll. Milyen területeken?

Szellemi területen. Ez az első és a legfontosabb. Jótám azt tette, amit Isten helyesnek lát. Nem azt, amit ő lát jónak, nem azt, amit a közvélemény helyesel, hanem amit a szent Isten akar. Ha valaki erre törekszik, ennek nagy hatása van és jó eredménye.