Igehely: Mk 9:38-41; Kulcsige: Mk 9:40 „mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van.”
Olyan furcsa az, hogy amikor Jézus a haláláról és a gyermekek befogadásáról beszél, a tanítványok gondolatai másfele járnak. Mintha nem egy hullámhosszon lennének.
Igehely: Mk 9:36-37; Kulcsige: Mk 9:37 „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.”
A kisgyermekek által Isten sokszor nagy dolgokra tanít bennünket, felnőtteket.
Igehely: Mk 9:33-35; Kulcsige: Mk 9:35 „Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája! ”
Sikerorientált világunkban az emberek gyakran azt gondolják, hogy az igazi nagyság a kemény munkának, a szorgalmas tanulásnak, a kitűnő eredményeknek, a megszerzett diplomáknak, és olykor a szerencsének köszönhető.
Igehely: Mk 9:30-32; Kulcsige: Mk 9:31 „Mert tanította a tanítványait, és ezt mondta nekik: Az Emberfia emberek kezébe adatik, és megölik őt, de miután megölték, a harmadik napon feltámad.”
Jézus sokat foglalkozott tanítványaival. Tanította őket nyilvánosan, amikor rajtuk kívül még mások is tanulhattak, de tanította őket úgy is, hogy csak ők voltak együtt, zártabb közösségben.
Igehely: Mk 9:14-29; Kulcsige: Mk 9:22 „Gyakran vetette tűzbe is meg vízbe is, hogy elpusztítsa. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk!”
A történet főszereplője – Jézus után – nem egy tanítvány, nem is egy fiú, hanem egy apa. Legalább annyira szó van itt a benne történő változásról, mint a fiú szabadulásáról. Kétségbeesetten hozza a fiát, mert a tanítványok nem tudnak segíteni rajta.
Igehely: Mk 9:9-13; Kulcsige: Mk 9:10 „Engedelmeskedtek a parancsnak, de azon tanakodtak egymás között, mit jelent a halottak közül való feltámadás. ”
A tanítványokban gyűltek a kérdések, mert nem értették igazán sem Jézust, sem szavait. Nem értették, hogy miért kell a Messiásnak szenvednie, miért kell feltámadnia, vagy egyáltalán meghalnia. Ők nem egy szenvedő Messiást vártak. Nem olyan királyt vártak, aki meghal, akinek fel kellene támadnia.
Igehely: ApCsel 20:25–38 „Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében.”
Pál apostol elbúcsúzik az efézusi gyülekezet véneitől, megemlítve nekik azt is, hogy: „közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja orcámat senki” (25.v.).