Mindennapi áhítatok

2020. május 23., szombat

Igehely: 1Thessz 2:11-12; Kulcsige: 1Thessz 2:12 „Intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.”

Vasárnap azzal kezdtük a hetünket, hogy Isten örökösei vagyunk. Ma arról olvashatunk, hogy Isten hív, vár minket ebbe az örökségbe, az Ő országába, Királyságába, örök dicsőségébe. Igen, Isten a szeretetét abban is megmutatja, hogy meg akarja osztani velünk mindenét, Önmagát.

2020. május 22., péntek

Igehely: 1Jn 4:11-18; Kulcsige: 1Jn 4:17 „Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban.”

Az ítélet napjáról, egyáltalán az ítélet szóról, ha gondolkodunk, milyen érzés támadhat bennünk? Alapvetően két dolgot említenék: az egyik a félelemérzés, a másik természetesen ennek ellentéte: a bizakodás, öröm.

2020. május 21., csütörtök

Igehely: 1Tim 6:10-14; Kulcsige: 1Tim 6:14 „Hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig.”

Jeles naphoz érkeztünk, Jézus Krisztus mennybemenetelének napjához. Ez a nap tapasztalatom szerint belesimul a hétköznapokba, olyan, mint a többi csütörtök. Pál apostol beszél egy időpontról, ami be fog következni. Ez nem más, mint Jézus Krisztus visszajövetele.

2020. május 20., szerda

Igehely: 1Pt 3:12 -18; Kulcsige: 1Pt 3:14 „De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek.”

Na, nem! Azt már nem! Még szenvedjek is? És higgyem el, hogy ez nekem jó? Ha a tiltakozásnak ezt a formáját váltja ki bennünk a szenvedés, ne ijedjünk meg! Ez természetes emberi reakció. Ki az a normális ember, aki szeret szenvedni?! Szóval, ettől a reakciótól nem szabad megijedni.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Péld 10:17–21 Kulcsige: Péld 10:19 „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.”

A be­széd talán az ember egyik leg­el­lent­mon­dá­so­sabb ké­pes­sé­ge. Ezzel tu­dunk bá­to­rí­ta­ni, útba iga­zí­ta­ni, se­gí­te­ni, meg­ne­vet­tet­ni má­so­kat és ki­fe­jez­ni sze­re­te­tün­ket. Ugyan­ak­kor a be­szé­dünk­kel ár­ta­ni is ké­pe­sek va­gyunk má­sok­nak, meg­aláz­ni, meg­sér­te­ni, plety­kál­ni, ha­zud­ni. Sőt olyan se­be­ket tu­dunk okoz­ni má­sok­ban, ame­lyek na­gyon ne­he­zen vagy egy­ál­ta­lán nem gyó­gyul­nak be az évek során sem. Jakab így ír erről: „Ugyan­így a nyelv is mi­lyen kicsi test­rész, mégis nagy dol­gok­kal kér­ke­dik. Íme, egy pa­rá­nyi tűz mi­lyen nagy erdőt fel­gyújt­hat” (Jak 3:5).