Mindennapi áhítatok

2025. január 9., csütörtök

Igehely: Mk 1:16–20 Kulcsige: Mk 1:17 „És így szólt hozzájuk Jézus: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket.”

Amikor Jézus a Galileai-tenger partján járt, meglátta Simont és Andrást, akik halásztak. Már találkozott velük azelőtt, és a szolgálatának legelején tanítványaivá lettek (Jn 1:40–41). Most elhívta őket, hogy vele legyenek, és azt ígérte, hogy emberhalászokká teszi őket.

2025. január 8., szerda

Igehely: Mk 1:14–15 „Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: «Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!»”

Jézus elment Galileába, hogy prédikálja Isten királyságának jó hírét. A jó hír az, hogy Isten királysága elérkezett, az Ige testté lett, és emberi szemekkel is látható lett az Úr Jézus Krisztusban (Jn 3:16).

2025. január 7., kedd

Igehely: Mk 1:12–13 „A Lélek pedig azonnal kivitte őt a pusztába. Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatok között élt, és angyalok szolgáltak neki.”

Jézust Isten Szelleme vezette a pusztába, ahol az ördög negyven napig kísértette (13.v.). Bebizonyosodott, hogy Ő nem követ el bűnt. Aztán angyalok szolgáltak neki (Mt 4:11), mivel a kísértés alatt semmit sem evett (Lk 4:2).

2025. január 6., hétfő

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni.

2025. január 5., vasárnap

Igehely: Mk 1:6–8 „János teveszőr ruhába volt öltözve, derekán bőrövet viselt, sáskát evett és vadmézet. Ezt hirdette: «Utánam jön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.»”

Malakiás próféta szolgálata után négyszáz évig hosszú csend következett. Nem volt kijelentés. Az emberekben felfokozott várakozás volt a Messiás után. Óriási terheket viseltek lelkileg és fizikailag is a megszálló római légiók miatt. Sajnos, a vallási vezetők sem enyhítettek ezeken.

2025. január 4., szombat

Igehely: 3Jn 1:13–15 Kulcsige: 3Jn 1:15 „Békesség neked! Köszöntenek barátaid. Köszöntsd te is barátainkat név szerint.”

János ezt a levelét Gájuszhoz írja, és nem tudok elmenni az üzenete mellett úgy, hogy ne gondolkodnék el Diotrefészről. Diotrefész kifejezetten problémás ember volt. Bizonyos gyülekezeti tagokat igyekezett félreállítani, sőt némelyeket ki is zárt.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Krón 20:4–23 Kulcsige: 2Krón 20:17 „Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr!”

Ami­kor Is­ten­re te­kin­tünk, akkor ez min­den, amit te­he­tünk. Ez a leg­több és a leg­jobb is. Így lesz siker, elő­re­ha­la­dás, győ­ze­lem, meg­ma­ra­dás, élet. Ho­gyan le­he­tünk ilye­nek, mit kell ten­nünk ezért?

Ki­ált­sunk Is­ten­hez (4–13)! Jós­áfát össze­hív­ta a népet imád­koz­ni és böj­töl­ni. Ez a leg­fon­to­sabb, ez az, ami meg­erő­sít, ilyen­kor ad Isten ve­ze­tést és se­gít­sé­get. A ki­rály ve­zet­te az ima­órát, ő ké­szült imád­koz­ni, és buz­dí­tot­ta az em­be­re­ket is imára. Így kell meg­ol­da­ni nehéz hely­ze­te­ket: imád­koz­va. Le­gyen ne­künk is ez az erős­sé­günk!