Mindennapi áhítatok

2019. július 16., kedd

Igehely: Lk 10:38-42; Kulcsige: 10:40b „Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Mondd hát neki, hogy segítsen!”

Márta jogos kéréssel áll Jézus elé. Azt kéri, hogy Mária igehallgatás helyett segítsen a vendégek ellátásában. Jézus nem a lustaságra, vagy a munka elhanyagolására buzdít. Arra mutat rá, hogy a Vele való közösség több az Érte végzett szolgálatnál, hisz az utóbbihoz az előbbiből merítünk erőt.

2019. július 15., hétfő

Igehely: Péld 21:8-21; Kulcsige: 21:13 „Aki bedugja fülét a nincstelen segélykiáltására, annak sem válaszolnak majd, amikor ő kiált.”

Némelyek mindenben mások segítségét kérik. Másoknak rendkívül nehéz segítséget kérni és elfogadni. Igénk két alapelvet tartalmaz. Rámutat, hogy mindannyiunkat érnek segélykiáltások: sürgős telefonhívás, egy koldus kinyújtott keze, összetört lelkű szomszéd, munkatárs könnyei.

2019. július 13., szombat

Igehely: Zsolt 22:2-26; Kulcsige: 22:25 „Mert nem veti meg és nem utálja az elesettek nyomorúságát, nem rejti el orcáját előlük, segélykiáltásukat meghallgatja.”

Már a zsoltár kezdetén nagy mélységről és fájdalmas állapotról olvasunk. Ismerős nekünk az a helyzet, amikor a bajok idején az Úrhoz imádkozunk? Tapasztaltuk már az ima erejét, és azt, hogy az Úr meghallgat, megszabadít és válaszol?

2019. július 12., péntek

Igehely: Jel 6:12-17; Kulcsige: 6:16 „És így szóltak a hegyekhez és a sziklákhoz: Essetek ránk, és rejtsetek el minket a királyi trónon ülő arca elől, és a Bárány haragja elől.”

Az első öt pecsét és a hatodik között lényeges különbséget látunk. Az első öt pecsétnél sok jelképpel találkozunk, majd a 6. pecsétnél hat természeti csapásról olvasunk, amikor majd sokan menekülni akarnak az Úr haragja elől. Hol keresik ezek a menekülést?

2019. július 11., csütörtök

Igehely: 2Krón 14:1-14 (14:2-15); Kulcsige: 14:10 „Akkor Ászá így kiáltott Istenéhez, az Úrhoz: Uram, neked nem nehéz megsegíteni az erőtlent a sokasággal szemben! Segíts meg bennünket, Urunk, Istenünk, mert rád támaszkodunk, és a te nevedben vonultunk e tömeg ellen! Uram, te vagy a mi Istenünk, mutasd meg, hogy ember nem tehet ellened semmit!”

Ászá, Júda királya Istenhez kiáltott nehéz helyzetében. Válaszként az Úr nagy győzelmet adott neki az etióp király, Zerah túlerőben lévő hadserege ellen. Ászának Istenbe vetett bizalma nem volt hiábavaló. Isten maga lépett közbe, és megsemmisítette az ellenség pusztító tervét.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.