Mindennapi áhítatok

2018. november 9., péntek

Igehely: 1Kor 7:29-31; Kulcsige: 1Kor 7:31 „És akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele, mert a világ látható alakja elmúlik.”

Annyi mindent kapunk Istentől ebben az életben, amelyek kisebb vagy nagyobb örömöt nyújtanak. Körülvesz bennünket a csodálatos természet, van szép lakásunk, feleségünk vagy férjünk, gyerekek, akik a Mindenható ajándékai, és még annyi minden.

2018. november 8., csütörtök

Igehely: Júd 8-13; Kulcsige: Júd 12b „Olyanok, mint a szél sodorta, víz nélkül való fellegek, mint az ősz végi gyümölcstelen fák, amelyek gyökerestül kiszakítva kétszer halnak meg.”

Szomorú látvány, főleg ősszel a gyümölcstelen fa. Egész évben foglalta a földet hiába. Árnyéka alatta sem növekedhetett semmi. Hiába szívta a vizet és a tápanyagokat a földből. Tavasszal kizöldült, mint a többi fa, és megadatott neki is minden feltétel a gyümölcsterméshez.

2018. november 7., szerda

Igehely: Jak 1:9-11; Kulcsige: Jak 1:11 „Mert felkel a nap nagy hőséggel, és elszárítja a füvet; a virága elhull, és szépsége elvész. Így sorvad el vállalkozásaiban a gazdag is.”

Egy folyamatosan változó és mulandó világban élünk. Változik az egészségünk. Ma még jól vagyunk, holnap kiderülhet, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedünk. Ma még van munkahelyünk, de holnap talán megszűnik. A gazdagsággal is ugyanez a helyzet.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Kor 4:14–21 Kulcsige: 1Kor 4:21 „Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?”

A szeretet és a szelídség nem zárja ki az ostor, a bot – vagyis a kemény, érzelmekkel fűtött dorgálás – alkalmazását. Sőt! Vannak helyzetek, amikor ezekhez kell folyamodni, szó szerinti értelemben is. Ha ezeket az eszközöket „a szeretet karjával mozgatják” (C.H. Spurgeon), abból nem keletkezhet kár. Csak az az ember tud helyesen bánni ezekkel az eszközökkel, aki előbb önmagát fenyíti és fegyelmezi meg, aki folyamatos ostorozás alatt áll. Nekünk is mindig kezünk ügyében van a „bot”. Tudjuk-e rendeltetésszerűen használni?