Mindennapi áhítatok

2019. január 10., csütörtök

Igehely: Jn 2:13-21; Kulcsige: 2:14 „A templomban találta a marhák, juhok és galambok árusait meg az ott ülő pénzváltókat.”

Jézusnak nem önmagában az árúval és a pénzváltással volt problémája. Hanem azzal, hogy ez a szükséges, de nem központi esemény, mondhatni nem lényegi kérdés főszereplővé vált, és a számon kérhető okoknál fogva, mindenki figyelmét elterelte a lényegről.

2019. január 9., szerda

Igehely: Jn 2:1-12; Kulcsige: 2:11 „Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne.”

Kadarka, Fekete Leányka, Nagyburgundi, Cabernet Sauvignon, Király Leányka. Csak néhány jól csengő erdélyi szőlőfajta, és a belőlük készült bor neve. A történetünk szempontjából lényegtelen fajtamegjelölés mellett, tudjuk, hogy Jézus nem mindennapi módon helyezte az értékes nedűt az asztalra.

2019. január 8., kedd

Igehely: Jn 1:43-51; Kulcsige: 1:49 „Nátánaél így szólt hozzá: Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!”

Amikor Nátánaél kételkedett Jézus származásának helyét illetőleg, Fülöp ahelyett, hogy elkezdte volna magyarázni az érzéseit, benyomását, tapasztalatát, amit átélt Jézus közelében, csak ennyit mondott: „Jöjj, és lásd meg!” Ezt neked is látnod kell! Személyesen kell meggyőződnöd róla.

2019. január 7., hétfő

Igehely: Jn 1:35-42; Kulcsige: 1:38 „Jézus megfordult, és amikor látta, hogy követik őt, megszólította őket: Mit kerestek? Ők pedig ezt válaszolták: Rabbi – ami azt jelenti: Mester –, hol laksz?”

Hol voltál, mit csináltál a múlt hét pénteken délután 4 óra körül? Azok az időpontok és események, amelyek fontosak számunkra, bevésődnek, amelyek nem fontosak, vagy monoton módon ismétlődnek, nem tulajdonítunk nekik jelentőséget. Elmulasztjuk, vagy megfeledkezünk róla, mert nem volt lényeges.

2019. január 5., szombat

Igehely: Lk 12:16-21; Kulcsige: 12:19 „És ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál!”

Hogy miként éljük le életünket, azt nagy részben mi választjuk meg, de a következmények a választott életmóddal együtt jönnek, s ezeken már nem változtathatunk. Vetésünket le kell aratnunk. Választhatjuk a kényelmes életet: csak azt, ami tetszik, ami könnyű, ami nekünk jó.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Pt 2:5–12 Kulcsige: 1Pt 2:9 „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.”

Az Istennek szentelt élet azzal kezdődik, hogy megízleljük, hogy jóságos az Úr (3.v.). Ez a kiindulópont. Isten megkeresett, megtalált, kiválasztott és magáévá fogadott. Régen nem tartoztunk az Ő népéhez, de most már hozzá tartozunk, mert Ő örökbe fogadott minket. Megváltozott az identitásunk, megváltoztak a prioritásaink. Kik is vagyunk valójában? Isten Igéje azt mondja, hogy választott nemzetség, királyi papok, az Ő tulajdon népe vagyunk. Ezzel teljesen megváltozott az önazonosság-tudatunk. Már másképp látunk mindent, magunkat is. Micsoda kiváltság ez!