Mindennapi áhítatok

2018. szeptember 14., péntek

Igehely: Mt 26:51-56; Kulcsige: Mt 26:52 „Ekkor így szólt hozzá Jézus: Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.”

Júdás árulása megtörtént, és a feldühödött zsidó vezetők, papok és katonák jöttek, hogy végre elfogják Jézust. Az egyik tanítvány karddal rendelkezik és használni is meri, levágva a főpap szolgájának fülét.

2018. szeptember 13., csütörtök

Igehely: Jn 10:6-15; Kulcsige: Jn 10:10 „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”

Érdemes lenne egyszer valóságosan belegondolni, hogy tudunk-e mi egyáltalán valamit is feltétel nélkül odaadni a másikért? János evangéliuma itt Jézus Krisztust, mint jó pásztort mutatja be.

2018. szeptember 12., szerda

Igehely: 2Sám 12:1-14; Kulcsige: 2Sám 12:13 „Akkor ezt mondta Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! Nátán így felelt Dávidnak: Az Úr is elengedte vétkedet, nem halsz meg.”

Kemény szavak, amiket Nátán mond Dávidnak. De megvan a jó gyümölcse, mert Dávid mélységesen megbánja tettét! És az ember, aki megbánja Isten előtt életének bukásait: akár nyilvános bukás volt az, akár titkolt, az bocsánatot nyer.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 10:14-17 Kulcsige: Róm 10:16 „Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, hiszen Ézsaiás is ezt mondja: «Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott?»”

Ezzel a 4 kérdőmondattal az apostol arra az igazságra mutat rá, hogy az üdvösség hit általi megragadását meg kell előzze az evangélium hirdetése és tartalmának feltárása. A valódi hitnek ugyanis tartalma van, amit Isten írott Igéje tár fel. Az üdvösség tehát azoké, akik meghallják és hiszik, amit/akit az evangélium bemutat. De miért olvasunk akkor engedelmességről is? Talán ez lenne az ember része, mint saját hozzájárulása az üdvösséghez, netalán kiegészítése? Szó sincs róla! Tudjuk, hogy az üdvösség teljes mértékben Isten munkája, amit ajándékként ad az embernek.