Mindennapi áhítatok

2018. március 31., szombat

Igehely: Lk 23:47-56; Kulcsige: Lk 23:52 „Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.”

Isten igéje a Gal 6:9a-ban a következőket tanítja: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el.” Az ilyen tettekre mindig szükség van, még akkor is, ha mi fáradékonyak vagyunk. Az is megtörténhet, hogy a jó cselekvése előtt mérlegelünk, megéri-e, megérdemli-e, vagy most van-e ennek az ideje?

2018. március 30., péntek

Igehely: Lk 22:66-23:25; Kulcsige: Lk 22:20-21 „Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki. De íme, annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt van az asztalon.”

Miután a Júdás által vezetett sereg nagycsütörtök éjszaka a Gecsemáné kertben elfogta, Jézust a főpap házába vitték. Az őrizők kigúnyolták és megverték. Ügyében ítéletet nem hozhattak, mert éjszaka volt.

2018. március 29., csütörtök

Igehely: Lk 22:1-23; Kulcsige: Lk 22:19 „És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”

Már nagyon közel volt a zsidók húsvétja. Ilyenkor nagy sokaság jött Jeruzsálembe, néha az ünnep alkalmával százezren is tartózkodtak a városban és környékén. A főpapok és írástudók elhatározták, hogy megölik Jézust.

2018. március 26., hétfő

Igehely: Lk 21:5-19; Kulcsige: Lk 21:19 „Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.”

A Nagy Heródes által építtetett templom csodálatos volt. A tanítványokat is lenyűgözte annak látványa. Azonban a Mester látnoki szemeivel, egy egészen más képet lát a templomról. Amit mond a templom jövőjével, és a jövővel kapcsolatosan, fölkelti a tanítványok kíváncsiságát.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 3:9–20 Kulcsige: Róm 3:12 „Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.”

A római gyülekezetnek írt levélben Isten elmondja, hogy milyen súlyos következményei voltak Ádám és Éva engedetlenségének. Amikor az első emberpár vétkezett, kikerültek Isten jelenlétéből, és megromlott a szívük. Azóta mindenki megromlott szívvel és Isten nélkül kezdi a földi életet. Csak növelni tudjuk bűneinkkel az adósságot Isten felé, nem tudunk jót cselekedni. Mivel ennyire gonosszá lett az emberi szív, a megoldás egyedül a szívcsere. Szükségünk van egy új, megváltozott szívre.