Mindennapi áhítatok

2017. október 10., kedd

Igehely: Ézs 7:1-14; Kulcsige: Ézs 7:9 „Még ha Efraimnak Samária is a fővárosa, és ha Samáriának Remaljá fia is a vezetője! De ha nem hisztek, nem maradtok meg!”

Ha figyelemmel követjük Izráel történelmét, megfigyelhetünk egy érdekes dolgot. Időközönként olyan szorult helyzetbe kerültek, akkora túlerővel rendelkező hadsereg támadta meg őket, hogy emberileg semmi kilátás nem volt a szabadulásra.

2017. november 9., csütörtök

Igehely: Jn 5:19-30; Kulcsige: Jn 5:28-29 „Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, 1Tim 4,16 és kijönnek: akik a jót tették, az életre támadnak fel, akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.”

Elrendelt dolog, hogy az ember meghaljon, és utána jön az ítélet. A kijelölt igeszakaszunkat olvasva szintén ezzel a gondolattal találkozunk. Amikor az Atya Jézus Krisztust feltámasztotta a halálból, olyan nevet ajándékozott neki, mely névre minden térd meghajol.

2017. október 7., szombat

Igehely: Jel 22:10-21; Kulcsige: Jel 22:16a „Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt.”

A megváltottak talán legkedveltebb igéi ezek. Az, aki elhagyta a menny dicsőségét egy időre, emberré lett, szenvedett és meghalt értük, akinek az örök életüket köszönhetik, és aki addig is annyi jót tett velük, ismét vissza fog jönni!

2017. október 6., péntek

Igehely: Mt 23:29-34; Kulcsige: Mt 23:34 „Ezért íme, én prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök hozzátok: egyeseket közülük megöltök és keresztre feszítetek majd, másokat pedig megkorbácsoltok zsinagógáitokban, és városról városra üldöztök.”

Jézusnak az a kijelentése, hogy „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket”(Mt 11:28), mindenkinek szól. Mérhetetlen kegyelem, hogy aki bűneivel hozzá jön, az megbocsátást, szabadságot, békességet kap.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Krón 20:4–23 Kulcsige: 2Krón 20:17 „Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr!”

Amikor Istenre tekintünk, akkor ez minden, amit tehetünk. Ez a legtöbb és a legjobb is. Így lesz siker, előrehaladás, győzelem, megmaradás, élet. Hogyan lehetünk ilyenek, mit kell tennünk ezért?

Kiáltsunk Istenhez (4–13)! Jósáfát összehívta a népet imádkozni és böjtölni. Ez a legfontosabb, ez az, ami megerősít, ilyenkor ad Isten vezetést és segítséget. A király vezette az imaórát, ő készült imádkozni, és buzdította az embereket is imára. Így kell megoldani nehéz helyzeteket: imádkozva. Legyen nekünk is ez az erősségünk!