Mindennapi áhítatok

2017. október 27., péntek

Igehely: Mt 8:23-27; Kulcsige Mt 8:27 „Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt mondták: Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?”

Jézus Krisztus egyedülisége nemcsak tanításában, de csodát tevő hatalmában is megnyilvánult. Sok csodát tett a Megváltó földi életében: vakok szemét megnyitotta, a siketnek visszaadta a hallását, sántákat és bénákat tett egészségesekké. Ezekre talán azt mondaná valaki, hogy nem nagy ügy!

2017. október 25., szerda

Igehely: Zsid 2:1-4; Kulcsige: Zsid 2:3a „Akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az Úr hirdetett először?”

Az Úr Jézus Krisztus nemcsak azért jött, hogy az Atyát bemutassa az embereknek. Amikor elkezdte a nyílt szolgálatát, ezt mondta a hallgatóknak: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1:15).

2017. október 24., kedd

Igehely: Jn 1:9-18; Kulcsige: Jn 1:18 „Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. * 2Móz 33,20 ; Mt 11,27 ; 1Tim 6,16

Egy alkalommal Filep ezt mondta az Úr Jézusnak: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát!” (Jn 14:8). Az emberben általában feltevődik a kérdés: Milyen is az Isten? Ha egyszer láthatnám! Ott van a vágy sokakban, lehet, csak kíváncsiságból, hogy valahogy, valamiképpen meglássák Istent.

2017. október 23., hétfő

Igehely: Zsolt 2; Kulcsige: Zsolt 2:7 „Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá tettelek ma téged! ApCsel 13,33 ; Zsid 1,5 ; 5,5 ; Zsolt 89,28 ”

Ki Jézus? Hogy létezik az, hogy csak általa lehet az Atyához jönni? Olyan kérdések ezek, amelyeket sokan feltesznek, amikor az evangéliumról hallanak. Vannak, akik szerint Krisztus csak egy tanító volt, vagy csak jó vallási vezető.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Pt 2:5–12 Kulcsige: 1Pt 2:9 „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.”

Az Istennek szentelt élet azzal kezdődik, hogy megízleljük, hogy jóságos az Úr (3.v.). Ez a kiindulópont. Isten megkeresett, megtalált, kiválasztott és magáévá fogadott. Régen nem tartoztunk az Ő népéhez, de most már hozzá tartozunk, mert Ő örökbe fogadott minket. Megváltozott az identitásunk, megváltoztak a prioritásaink. Kik is vagyunk valójában? Isten Igéje azt mondja, hogy választott nemzetség, királyi papok, az Ő tulajdon népe vagyunk. Ezzel teljesen megváltozott az önazonosság-tudatunk. Már másképp látunk mindent, magunkat is. Micsoda kiváltság ez!