2017. május 29., hétfő
– Péld 3:1-12
A tisztelet mások iránt érzett elismerésünket, megbecsülésünket jelenti. A tiszteletadás nem velünk született tulajdonság. A szülők feladata tanítani a gyermekeiket erre.
– Péld 3:1-12
A tisztelet mások iránt érzett elismerésünket, megbecsülésünket jelenti. A tiszteletadás nem velünk született tulajdonság. A szülők feladata tanítani a gyermekeiket erre.
– Zsolt 127
Igénk három olyan tevékenységünkre mondja, hogy hiába, ami létfontosságú: a házépítés, a városőrzés és a kenyérkeresés. Isten áldása nélkül ezek hiábavaló fáradozások.
– Zsid 12:25-29 Kulcsige: Zsid 12:28
Egy mindent megrendítő esemény vár a földre. Még egyszer ítél az Úr: a tűzben égve az atomok is recsegve, ropogva felbomlanak. Ez a „még egyszer” mindenre kihat, kivéve a keresztyén és Isten kapcsolatát.
– 1Kor 2:6-13 Kulcsige: 1Kor 2:9
A megfeszített Krisztusról szóló evangélium az Isten titkos bölcsessége. Nekünk, akik hittel fogadtuk a hirdetett igét, és megbánva bűneinket, hozzá tértünk, Isten adta a Szentlelket, hogy megismerjük azt, amit ő ajándékozott az Úr Jézussal együtt nekünk.
– Mk 16:14-20 Kulcsige: Mk 16:19
Az Úr Jézus Krisztus mennybemenetele szükséges és természetes következménye volt halálának és feltámadásának. Halála, amely engesztelés volt a világ bűneiért, kivezető kapu volt a földi létformából.
– Fil 3:17-21 Kulcsige: Fil 3:20
A polgárjog a születéssel kezdődik. Születésünktől kezdve mi reánk is számítanak az ország lakosai körében. Rólunk, keresztyénekről, azt mondja igénk, hogy a mi polgárjogunk a mennyekben van, mert megszülettünk az Isten számára a megtérés és újjászületés által.
Igehely: 1Kor 1:26–31 Kulcsige: 1Kor 1:30–31 „Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: «Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.»”
Pál az Úrral, az Ő munkájával dicsekszik. Isten választotta ki, hívta el a korinthusiakat a Jézusban való hitre. Isten bölcsességének gyümölcse a megigazulásuk, megszentelődésük, megváltásuk Jézus halála és feltámadása által. Nem a bölcsességükért, befolyásukért, tekintélyükért, nemes származásukért választotta ki és hívta el őket. Neki nem gond valami nemeset elkezdeni és megvalósítani a bolondokkal, az alsórendűekkel, a megvetettekkel. Az Úr meghökkentő módon döntött a mi elhívásunkról is. Előszeretettel fordul az emberek által lenézettek felé.