2024. május 21., kedd

DÉLELŐTT | 
Szentlélekkel telve bátran szólt

Igehely: ApCsel 4:5–12; Kulcsige: ApCsel 4:8 „Ekkor Péter, megtelve Szentlélekkel, így szólt hozzájuk: Népünk vezetői, Izráel vénei!”

A jeruzsálemi templom Ékes-kapujában levő sánta meggyógyulása nagy port kavart, mert Péter megragadta az alkalmat, hogy az összefutott népnek beszéljen Jézus Krisztusról, aki által történt a gyógyulás. Azonban a vallási vezetőknek ez zavaró volt, ezért őrizetbe vették a két apostolt. Nem mellesleg, az ige megjegyzi, hogy a következő napon történő kihallgatás során Péter Szentlélekkel telve szólalt meg.

Az ige bemutatja, hogyan beszélt Péter, és mit mondott. Szembeötlő a bátorsága, és ezt a vallási vezetők is észrevették: „látták, milyen bátran beszél…” (13.v.). Nem számított, hogy kikről volt szó – sánta ember, összefutott nép vagy vallási vezetők – Péter és János ugyanolyan bátran tett bizonyságot. Kik azok, akik felé kevesebb a bátorságunk bizonyságot tenni?

Mi volt Péter beszédének a tartalma? Bizonyíthatta volna ártatlanságukat, vagy a sánta ember segítségre szoruló állapotát, ő azonban Jézusról beszélt, mert a Szentlélek Jézust dicsőíti meg!

Bizonyságtételeinknek mi szokott lenni a témája? Amikor a Lélek tölt be, akkor a legfontosabb témáról, Jézusról beszélünk!

Giorgiov Adrián

DÉLUTÁN | 

István erejének titka

Igehely: ApCsel 6:8–15; Kulcsige: ApCsel 6:8 „István pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között.”

István hatékony szolgálata nem értelmi képességének, tanulékonyságának, ékesszólásának, vagy a gyülekezetben való szorgos forgolódásának volt köszönhető, bár mindezek hasznos dolgok lehettek. Szolgálata mögött egy isteni személy, a Szentlélek volt, aki nélkül minden képesség és igyekezet teljesen haszontalan, hatástalan és hiábavaló. A Szentlélek volt az, aki ellenállhatatlan erőt és bölcsességet adott Istvánnak még a nehéz körülmények közt is.

Korunk kihívásai különböző irányzatokat, módszereket válthatnak ki a gyülekezeti életben, de a szolgálathoz szükséges erőt és az Istent dicsőítő eredményeket nem egy jól megszervezett vagy átszervezett program adja, hanem a Szentlélek.

Ez nem azt jelenti, hogy nem kell foglalkozni képességeink fejlesztésével. Azt sem jelenti, hogy nincs szükség a jóra való igyekezetre, vagy a szolgálatok megszervezésére. A legfontosabb azonban az, hogy ezeket is a Szentlélek vezetésére bízzák Lélekkel teljes szolgálattevők. Milyen hasznos lehet Isten országára az a gyülekezet, amelynek minden tagja ilyen szolgálattevő! Imádkozzunk ezért!

Giorgiov Adrián

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 16:35–40 Kulcsige: ApCsel 16:36 „Az elöljárók azt a parancsot küldték, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!”

A Fi­lip­pi­ben vég­zett misszió­mun­ka miatt Pál és Szi­lász igaz­ság­ta­la­nul szen­ve­dett, és bör­tön­be ke­rül­tek. Köz­ben a bör­tön­őr meg­tért, és ház­né­pé­vel, akik hit­tek, be is me­rít­kez­tek még azon az éj­sza­kán. A város elöl­já­rói más­nap meg­üzen­ték a bör­tön­őr­nek a tör­vény­szol­gá­kon ke­resz­tül, hogy bo­csás­sa sza­ba­don az apos­to­lo­kat. De mivel nyil­vá­no­san meg­ver­ték, és bör­tön­be zár­ták őket íté­let nél­kül, pedig római pol­gá­rok vol­tak, ezt Pál és Szi­lász nem hagy­ta annyi­ban. Azt kér­ték, hogy jöj­je­nek el az elöl­já­rók, és maguk ve­zes­sék ki őket, ne ti­tok­ban bo­csás­sák el, mint va­la­mi go­nosz­te­vő­ket.