Igehely: Mt 5:33-37; Kulcsige: 5:32 „Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el.”
A Törvény tíz igéje az erkölcsi élet alapja. Örök érvényű és egy egészet képez. Nem csak Isten akaratát fejezi ki, hanem lényét is tükrözi. Aki elvesz valamit belőle, akár a legkisebbet is, az egész megrontásában bűnös és önmaga ítéletét pecsételi meg. A bűn a törvény megszegése. (1Jn 3:4)
A paráznaság kérdését Jézus a külső cselekménytől a belső lelkiséghez, a képzelet, a gondolat szintjére helyezi át. Ha a kívánság tekintetével tekint valaki a másik nemre, már olyan mintha el is követte volna. Milyen súlyos ez a bűn? Milyen komolyan kell vennünk? Halálos komolyan. El kell szakadnunk mindattól, ami bűnre visz. (5:29-30) A világban másképp viszonyulnak ehhez és ez a lelkület átjárja a társadalom minden területét. Filmek, reklámok, divatstílusok, öltözködési formák ezt segítik elő. De mi az Úr látása a házasságról? A házasság szent. Ellene vétkezni, házasságot törni gondolatban is lehet. Pedig, amit Isten egybeszerkesztett, ember azt el ne válassza, mert a házasság egy életre szóló kapcsolat. Ne a földi élet kínálta gyönyörök, világi gondolkodásmód jellemezzen. E földi létben készülünk fel az örökkévalóságra. Itt próbáltatik meg hitünk és itt készíthetjük lelkünket a ránk váró nagy örömre.
Péter István
Könnyeidre emlékezve
Igehely: 2Tim 1:3-5 „Hálát adok Istennek, akinek őseimhez hasonlóan tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben, és könnyeidre emlékezve látni kívánlak, hogy öröm töltsön el. Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan.”
Nemrég került a kezembe egy régi gyülekezeti csoportkép. Az általam ismert testvérek mindegyikével kapcsolatban kedves emlékek jutottak eszembe. A mindig segítőkész, mosolygós testvér, aki felismerte az özvegyek, szegények szükségeit és örömmel szolgált feléjük. Vagy az az idős özvegy testvérnő, aki a délelőtti összejövetel után mindig az imaházban maradt imádkozni, és nekünk fiataloknak mindig kész volt vagy bátorító igét átadni. Vagy arra a testvérre, aki két árvát is befogadott és istenfélelemben felnevelt. Arra gondoltam, hogy velünk kapcsolatban, mi marad gyermekeink, a testvériség vagy környezetünk emlékezetében? Életvitelünk, beszédünk, lelkiségünk maradandó nyomata marad ismeretségi körünkben, úgy, ahogy a nagymama és az édesanya képmutatás nélküli hite visszatükröződött az ifjú Timóteusban? Ennek a lelkülete indította az apostolt örömre és hálára. Az istenfélő ember előbb bűnei miatt sír, azután a Szentlélek teszi érzékennyé mások elesett állapotára. Kész mások örömével vagy szomorúságával azonosulni, s ezt ki is fejezi vigasztaló szavaival, könnyeivel. Ezt a lelkületet gerjessze lángra Isten szeretete szívünkben, hogy képviselhessük Isten uralmát e sötét világban.
Péter István
