2023. január 28., szombat

DÉLELŐTT | 
Úr a tenger felett

Igehely: Jn 6:16-21; Kulcsige: Jn 6:19 „Közben eljutottak mintegy huszonöt vagy harmincfutamnyira, amikor meglátták, hogy Jézus a tengeren jár, és közeledik a hajóhoz.”

Nagy győzelmek után mindig nagy harcok, bukások, viharok jönnek. Illés legyőzi a Kármelen a Baál és Asera papjait, majd elmenekül Jézabel haragja elől, és a saját halálát kívánja. Péter csodálatosan bizonyságot tesz Krisztusról, majd meg akarja óvni attól, hogy élete árán megváltsa népét, és ezért az Úr nagyon keményen megfeddi. Jézus csodát tesz: 5000 embert megvendégel, a tanítványok pedig a viharban teljesen megrémülnek.
Sokszor a hívő elfelejti, hogy aki gondoskodott róla a „szárazon”, ugyanaz gondoskodik róla a „vízen” is. Aki a parton betöltötte a szükségeit, az a viharban sem fog elfeledkezni róla. Számomra egy másik tanulság is van ebben a történetben. Életem nagy győzelmei után különösen kell vigyáznom, mert akkor jöhetnek a nagy bukások. Ma is az a kérésem, hogy mennyei Édesatyám őrizzen meg úgy a hegyen, mint a hegy után következő völgyben is a bukástól. Miközben harcolok a különböző emberi érzésekkel, mint pl. a félelem, aggodalom, bárcsak tudnám ezeket Jézus kezébe tenni!
Testvér, bátorodjál, ha életedbe nehézségek, harcok jönnek! Emlékezz a Jézusban kapott győzelmekre, gondoskodásokra, és együtt bízzuk újra életünket Krisztusra!

Moroz Tamás

Hallgasd meg! 
DÉLUTÁN | 

Az ékes istentisztelet

Igehely: 1Kor 14:37-40; Kulcsige: 1Kor 14:39-40 „Ezért, testvéreim, törekedjetek a prófétálásra, de a nyelveken szólást se akadályozzátok! Azonban minden illendően és rendben történjék!”

A korinthusi gyülekezetben voltak olyanok, akik azt látták valódi istentiszteletnek, ami mások számára érthetetlen (angyali) nyelven hangzik el, és szinte önkívületi állapotban történik. Ezekre a helytelen gyakorlatokra reagál Pál. Először is azt mondja, hogy magyarázó nélkül ne szóljon a nyelveken szóló, hisz a hallgatóknak érteniük kell az üzenetet. Arra kell törekedni, hogy minden szolgálat a hallgatók javára, épülésére legyen. Ha nincs magyarázó, akkor a nyelveken szóló hallgasson. Ez azt jelenti, hogy az illető magánál van, és tudja kontrollálni a nyelveken szólást a hallgatása által.
Az istentisztelet rendje is hagyott kívánnivalót maga után. Voltak olyanok, akik a mások szolgálata közben bekiabálva „tisztelték” az Istent (ezért mondja Pál, hogy egymás után szóljanak).
Mai kijelölt igeszakaszunkban összegzésként mondja Pál, hogy az Isten szerinti, helyes istentisztelet az, amely ékesen és jó rendben történik. Törekedjünk hát az istentiszteleti rend és ékesség megtartására!

Moroz Tamás

Hallgasd meg! 

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 20:4–23 Kulcsige: 2Krón 20:17 „Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr!”

Ami­kor Is­ten­re te­kin­tünk, akkor ez min­den, amit te­he­tünk. Ez a leg­több és a leg­jobb is. Így lesz siker, elő­re­ha­la­dás, győ­ze­lem, meg­ma­ra­dás, élet. Ho­gyan le­he­tünk ilye­nek, mit kell ten­nünk ezért?

Ki­ált­sunk Is­ten­hez (4–13)! Jós­áfát össze­hív­ta a népet imád­koz­ni és böj­töl­ni. Ez a leg­fon­to­sabb, ez az, ami meg­erő­sít, ilyen­kor ad Isten ve­ze­tést és se­gít­sé­get. A ki­rály ve­zet­te az ima­órát, ő ké­szült imád­koz­ni, és buz­dí­tot­ta az em­be­re­ket is imára. Így kell meg­ol­da­ni nehéz hely­ze­te­ket: imád­koz­va. Le­gyen ne­künk is ez az erős­sé­günk!