Október 27 – Csütörtök

d.e. Szüntelenül könyörgött – ApCsel 10:1-6

Egész háza népével együtt kegyes és istenfélő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül könyörgött Istenhez. (ApCsel 10:2)

Egy olyan helyen kezdett el Isten munkálkodni az ő Szent Lelke által, ahol azt gondolná az ember, hogy ott soha sem lesz megtérés. Volt Cézáreában egy Kornéliusz nevű ember, aki kereste Istent, és a maga módján közeledett Istenhez, de még nem volt újjászületve.

Ha valaki még elveszett állapotban van, akkor számára is szól az üzenet, hogy a vallásos cselekedetek nem fogják megmenteni. Az, hogy valaki elolvas vagy elmond egy imádságot, még nem fogja bevinni Isten országába, ha nincs Istennel kibékülve, Jézus Krisztus által. Kornéliusznak is szüksége volt igazi megvilágosodásra, annak ellenére, hogy az angyal elismerte: „Imádságaid és alamizsnáid emlékeztetőül feljutottak az Isten elé” (4. v.). Kornéliusz esetében elmondható, hogy Isten adta a vágyat a szívébe, hogy imában közeledjen Hozzá. Erre válaszolt is Isten, mert akik őszintén közelednek Hozzá és keresik az Urat, azok megtalálják Őt. Isten ígérete tehozzád is szól, ha őszintén akarod őt keresni (Jer 29:13).

Ha már Isten gyermeke lettél, mennyire jellemző rád, hogy keresed Őt imádságban? Mi alapján segíted a körülötted élő rászorulókat? (TR)

 

d.u. Isten szíve szerint való király – 1Sám 16:1-13

Megvan az elképzelésünk, hogy milyen legyen Isten választott embere. Éppen ezért nehéz elhinni, hogy Pál, a határozott és erős Pál valójában nem egy két méter magas daliás ember volt, sőt! De Jézusról is általában azon képek ugranak be elsőre, amiket a filmeken látunk. Jóképű, magával ragadó karakterű, megfelelő testalkatú. Pedig Ézsaiás a következőt írja Jézusról: „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna” (Ézs 53:2).

Amikor Isten a terveit akarja megvalósítani, akkor mintha szándékosan a mi általunk felállított etalonokkal menne szembe. Az 1Kor 1:26-28 erről beszél, hogy „azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket”. Mintegy azt mondva: Ne akarj nekem megfelelni, csak légy a közelemben és légy formálható. Hagyd, hogy én alakítsalak olyanná, amilyennek elképzeltelek. Istennek nem a „kész” emberek kellenek, akik már tudják, mit és hogyan akarnak. Neki a formálható emberek kellenek. Azok, akik látják alkalmatlanságukat és közben látják Isten hatalmát arra, hogy célja szerint formáljon minket. Te formálható vagy? (BZ)