Április 9 – Virágasárnap

d.e. Jézus hatalma előkészíti és megalapozza a cselekvést – Mk 11:1-11; Kulcsige: Mk 11:6

Ők pedig úgy válaszoltak, ahogyan Jézus mondta, és elengedték őket. (Mk 11:6)

Az Úr Jézus földi életében szerény körülmények között élt. Nem akarta, hogy az emberek nagynak tartsák (Mt 20:28), és amikor egy alkalommal királlyá akarták tenni, visszavonult közülük (Jn 6:15). Halálára készülve azonban, Jeruzsálembe királyi módon vonult be, szamár hátán, elfogadta az emberek hódolatát, és hogy királynak nevezzék (Lk 19:38). Ezzel fel akarta hívni magára a figyelmet, mintegy utolsó lehetőséget adva a zsidóknak arra, hogy higgyenek benne. Igeszakaszunkban három dolog utal Jézus Krisztus királyi voltára. Ezek külön-külön is megjelennek Jézus életének különböző mozzanataiban, de együttes jelenlétük itt nagyon fontos.

Láthatjuk Jézus Krisztus mindentudását. Határozottan utasítja tanítványait a szamárcsikó ügyében. Tudja, hol van, ki a gazdája, és hogy oda fogja adni. Elénk tárul a király képe, aki mindent tud, uralmát és hatalmát gyakorolja. Mi is úgy állunk előtte, mint akinek szemei elől semmi nincs rejtve (Zsid 4:13).

Jézus Krisztus úgy is megnyilvánul, mint aki joggal rendelkezik velünk és javainkkal. Tanítványait elküldi, hogy hozzák el neki a szamárcsikót. Azok el is mentek, habozás nélkül. A szamarat pedig megkapják, mert „az Úrnak van szüksége rá”. (3.v.) Mi, akik Jézust királyunknak valljuk, tudjuk, hogy teljes mértékben övéi vagyunk és mindenünk az övé. Drága véren váltott meg az Úr magának bennünket (1Pt1:18-19), és mi örvendünk, hogy hozzá tartozhatunk.

Jézus Krisztus királyi volta megmutatkozik abban, hogy elfogadja az emberek hódolatát. A Jeruzsálembe igyekvő zarándokok hódolatuk jeleként felsőruhájukat Jézus útjára terítették, lombos ágakkal díszítették az utat, majd mindnyájan hangos éneklésbe és éljenzésbe törtek ki. A dicsőítés az emberek örömének kifejezése volt. Az övéi minden időben és minden korban örömüket lelik, ha dicsőíthetik őt, ha hódolhatnak a mennyei király előtt. Gondolj Jézus Krisztus király voltára: dicsőségére, hatalmára, mindentudására. Próbáld elképzelni, mit jelentett neki földi életében alázattal szolgálni (Lásd Jn 13:1-5).

Mit jelent számodra konkrétan a mindennapokban, hogy Jézus Krisztus a te királyod? Szerinted hogyan változna a gyülekezeted istentisztelete és a hívők élete, ha mindenki komolyan venné, hogy Jézus Krisztus a Királyok Királya és Uraknak Ura? (KJ)

 

Imaáhítat: Áldjuk a Királyt, aki az Úr nevében jött! – Zsolt 118:24-26
Bibliaóra: Királyod jön hozzád szelíden – Mt 21:1-17 (Aranymondás: Mt 21:5)

 

d.u. „Higgyetek a világosságban” – Jn 12:34-50

Isten kegyelméből újra elérkeztünk e kedves történelmi ünnephez, amikor emlékezhetünk drága Megváltónknak a bevonulására a nagy Király városába, Jeruzsálembe. 

János evangéliuma elejétől fogva hangot ad a nép hitetlenségének. Most is rámutat, hogy Jézus ennyi csodája ellenére sem hittek benne. Hitetlenségük (irracionális) értelmetlen, mint ahogy a bűn mindig az. Egy ilyen napon szomorúan állapították meg, különösen a farizeusok, hogy az egész világ őt követi, de azt nem vették észre, hogy legnagyobb része ezeknek az embereknek nem hitt igazán Jézusban. Voltak ugyan a vezetők közül is olyanok, akik hittek benne, de mégsem vallottak színt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából. Féltek az emberek véleményétől, és többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét. Most még lehetőségük lett volna arra, hogy felismerjék a meglátogatásnak idejét, amikor Jézus kijelentette földi küldetésének a célját, és azt, hogy Ő a világosság a világ számára. Nekik megvolt az a kiváltságuk, hogy higgyenek a világosságban és a világosság fiai legyenek, de ők inkább szerettek a sötétségben járni.

Kedves ünneplő testvérem! Mit üzen nekünk ma a virágvasárnap? Merthogy kétezer év után sem változott meg az üzenete. Jézus Krisztus, mint a világ világossága, ma sem akarja azt, hogy az emberek a sötétségben barangoljanak, hisz azért jött, hogy kivezesse az embereket a sötétségből Istenhez, a szeretet és a világosság országába. Ő azért jött, hogy megmentsen, és nem azért, hogy elítéljen. Ennek ellenére vannak emberek, akik még mindig engedetlenek és jól érzik magukat a bűneikben. A virágvasárnap figyelmeztet bennünket Isten szentségére és Istentől kapott eredeti feladatunkra is. Hisz a mi testünk a Szentlélek temploma. Mivel vagyunk tele? Nincs-e a mi életünkben olyan, ami nem oda való? Ma megvizsgálhatjuk azt, és nagytakarítást végezhetünk. A virágvasárnap arra is figyelmeztet bennünket, hogy Isten népe nem csak önmagáért, hanem másokért van. Jézus tanítványai engedelmeskednek neki akkor is, amikor nem értik mit, miért kell tenniük. Jézusnak engedelmes emberekre van szüksége ahhoz, hogy eljuttassák az evangéliumot másokhoz. Legyél te is egy ilyen eszköz! (NIs)