Május 10 – Szerda

d.e. Illés táplálása hollók által – 1Kir 17:1-6; Kulcsige: 1Kir 17:6

A hollók hordtak neki kenyeret és húst reggel, kenyeret és húst este, a patakból pedig ihatott. (1Kir 17:6)

Isten válaszát a nép bálványimádása miatt Illés vitte el a nép fejének, Akháb királynak. A király sem volt jobb, mint a népe.

Az Úr szárazságot és éhínséget helyezett kilátásba. Feloldást ez alól a fenyítés alól kizárólag csak Illés szavai hozhattak. Éppen ezért Isten elrejtette őt imádó, igaz emberét a Kerít-patak mellett.

A patakot Illés jól ismerte, a Jordántól keletre feküdt. Félreeső partjainál a próféta menedéket és oltalmat talált. Eső nem zavarta, ivóvize pedig volt. A szintén inni járó hollók húst és kenyeret hoztak neki a csőrükben. Az ösztöneik által vezérelt madarak Isten gondviselésének eszközeivé váltak. A Teremtő Isten által irányítva zsákmányukkal a Kerít-patak felé mentek. Amikor vizet akartak inni, letették a zsákmányt a földre. Illés pedig megkapta Isten gondviselése folytán a táplálékát.

Mit tehetett Illés, amíg a patak mellett ült? (KÁ)

 

d.u. A gondoskodás kihívása – 2Móz 2:1-25

A szülőknek minden időben komoly kihívásokkal kellett szembenézniük. Volt idő, amikor a körülmények csak nehezítették a szülői feladatot. Mózes idejében többszörös kihívásnak voltak áldozatai a szülők. Már a gyermek fogantatásakor sok kérdés felmerült bennük, aztán amikor megszületett a gyermek, először a halállal kellett szembenéznie, nem az élettel. Ha a zsidó szülők nem vállalták a gondoskodás kihívását, a gyermeknek esélye sem volt az életben maradásra. Mózes anyja abban a nehéz időben is vállalja, hogy gyermekét megszüli, gondoskodik róla és felneveli.

Az anyai gondoskodás nem ismer határokat, szembenéz a rendszerrel, a gyilkos tervvel. Találékonyan rejtegeti, neveli fiát. A gondoskodás kihívása később meghozza gyümölcsét, végül Mózes azzá lesz, amivé lennie kell, mivel egy gondoskodó édesanya eszköz volt Isten kezében. A hívő édesanyáknak ma is nagy kihívás a lelki-szellemi gondoskodás, ami nem marad jutalom nélkül Isten részéről. (PL)