d.e. Erőt adó táplálék – 1Kir 19:1-8; Kulcsige: 1Kir 19:8
Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. (1Kir 19:8)
Isten elgyötört szolgája az Úrtól küldött angyaltól kapta a táplálékát. Illés már megtett gyalog mintegy 145 kilométert, Jézabel királynő haragja elől menekülve.
Azután még egy napig ment a pusztában. Ott álomba merült egy rekettyebokor árnyékában. Felébredt és a haláláért könyörgött. Amíg aludt, Isten angyala ételt és vizet hozott neki, de a halála hírét nem. Illés evett és visszaaludt. Az angyal újból kenyérrel és vízzel várta, amikor felébredt. „És annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig.”
Isten szolgája megértette, hogy nem ért véget az útja, hanem erőfelettivé vált. Az Úr hallotta Illés könyörgését, és nem a halálba egyezett bele, hanem megerősítette és képessé tette egy újabb, most már erőfeletti utazásra. Illés pedig beleegyezett abba, hogy még menni kell. Tovább, előre. Mert Isten a jelenlétébe hívja őt, a Hóreben. Háttal Júda országának, a Sínai-félsziget felé fordulva, elindult erőfeletti útjára.
Isten természetfeletti módon táplálta szolgáját, de nem kényeztette el. Az út, ami egyezett az Úr akaratával, amit szintén gyalog kellett megtenni, hosszú volt és kimerítő. A mai viszonyok között ez 426 km utat jelent. Ezen kívül ott volt a kaptató fel a Sínai-hegyre. A terep nehézkes. Egy túrázó kiadós táplálékkal 20 nap alatt közelíti meg. Illésnek mindehhez 40 napra volt szüksége.
Mi is sokszor vágynánk rendkívüli angyali jelenésre, mennyei táplálékra. De ha megadatott is, utána az erőfeletti utat Istenért nem vállaljuk fel. Nehéz megmondani, hogy az étel volt rendkívüli, vagy Illés akarata volt az? Azt azonban tudjuk, hogy Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű. Isten megmutatta neki az útirányt, és Illés megértette, hogy Isten beszélni kíván a Hóreben vele. Útközben nem siránkozott az ellátmány miatt, mint hajdan Izráel népe ugyanabban a pusztában, hanem haladt annak az ételnek az erejével, amit az út elején kapott, a nap hevében izzadva és az éjszaka hidegét tűrve. Miközben haladt az úton előre, Isten megismerte Illés szívét. A Megváltóval együtt vallhatta: „Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját” (Jn 4:34). (KÁ)
Imaáhítat: Adjunk hálát az édesanyák szeretetéért! – 2Tim 1:3-5
Bibliaóra: Ismered igazán az Urat? – Bír 2:6-23 (Aranymondás: Hós 6:3)
d.u. Istennek ajánlott gyermek – 1Sám 1:1-28
Csodálatos dolog az, amikor Isten ajándékaként gyermek születik a családba. Körülveszi a szülők szeretete, kellemes körülmények. Anna hosszú időn keresztül nem tapasztalta meg ennek az örömét. El is sírta magát sokszor, hol titokban, hol nyilvánosan. Amikor egyszer éppen a szent sátornál sírt, Éli távolról figyelte, és azt a következtetést vonta le, hogy Anna részeg. De Anna kérése és imái nem hulltak a porba, mert Isten meglátogatta és megáldotta gyermekkel.
Sok szülőnek a gyermek születése előtt megvannak a tervei: ha megszületik a gyermek, akkor mi lesz belőle. Annának is van egy terve, mielőtt a gyermek megszületik, éspedig az, hogy az Úr szolgálatában legyen. Olyan időben ajánlotta fel gyermekét a szolgálatra, amikor azok részéről, akik ott szolgáltak a szent sátornál, a szolgálat szentségtelen módon volt végezve (lásd Éli fiai).
Amikor megszületik Sámuel, Anna nem feledkezik meg ígéretéről, és mikor eljön annak ideje, be is váltja azt. A gyermekkel együtt a szükséges dolgokat is felviszi az Úr házába, mert tudja, hogy ezek fontosak a gyermeke számára.
A gyermek Sámuel a legjobb helyre került. Az Isten jelenlétében volt, a törvényt tanulhatta, a szolgálatot láthatta, s ezek mind fontos részei a gyermeknevelésnek. Anna Élire bízta a gyermeke nevelését. Te kire bízod? A világra, a televízióra, az internetre, vagy viszed magaddal az Úr jelenlétébe? Anna hosszú időn keresztül várta ezt a gyermeket, mégis kész volt átengedni az Úrnak, hogy megtarthassa. Sámuel Izráel legnagyobb prófétája lett, mert az édesanyja kész volt felajánlani gyermekét. Tegyük gyermekeinket az Úr kezébe, szerettessük meg velük az Úr házát, hogy majd később áldásként viszontláthassuk őket a szolgálatban. (PL)
