Május 8 – Hétfő

d.e. Ötezer ember megvendégelése – János 6:1-15; Kulcsige: Jn 6:11

Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. (Jn 6:11)

Isten Fia együttérzésből, szeretetből adott kenyeret a hozzá sereglő sokaságnak. Ő tudta, hogy mi következik: kérdés a tanítványokhoz, és egy gyermek uzsonnájának a felajánlása.

Az Úr Jézus hálaadása a kenyérért nem a csoda miatt lett elmondva, hanem Isten Fiának a gondolatait szólaltatta meg az Atya felé, aki jótevő igazak és hamisak iránt is.

Az együttérzés, gondoskodás és hálaadás után máris lehetett kihordani az ételt. A tanítványok felszolgáltak több mint ötezer embernek. A csoda ekkor történt. Mindenki vett magának és megelégedett kenyérrel és sült hallal. 

Egy kis uzsonna, Krisztus jelenléte, a tanítványok szorgalma, ötezer megelégedett ember és tizenkét kosár maradék. Ilyen az Isten Fiának törődése és gondoskodása. Ilyen jó gazda és emberbarát ő. 
Miért látta jónak az Úr, hogy a gyógyítás mellett kenyeret is adjon?

Milyen helyes és milyen téves következtetést vont le a sokaság a történtekből? (KÁ)

 

d.u. Az anya tiszteletet érdemel – 3Móz 20:1-9

A gyermek élete törékeny, ezért védelemre van szüksége. Olyan védelemre, amit főképpen az édesanya tud megadni számára. Nagyon sok múlik azon, hogy egy édesanya mennyire biztosít fizikális védelmet kicsinyeinek, de az még inkább meghatározó, hogy milyen lelki töltettel bír, milyen szellemi örökséget biztosít gyermeke számára. Abban az időben a Molok gyermekáldozatot követelt, de az istenfélő édesanyák nem engedelmeskedtek, és nem voltak hajlandók gyermekeiket feláldozni. 

Ma is, amikor a világ „gyermekáldozatot kíván”, sok múlik az édesanyákon. Tisztelet jár az olyan édesanyának, aki megtartja az Úr rendeléseit, és gyermekeit óvja a világ démoni erőitől. 

Édesanyák, óvjátok gyermekeiteket, mert sok veszély fenyegeti őket! Gyermekek, tiszteljétek szüleiteket, mert sok nehéz szellemi harcot vívnak, hogy ti az élő Isten gyermekei legyetek! (PL)