Március 9 – Csütörtök

d.e. Az Úr nem egymáshoz, hanem magunkhoz mér minket – Mk 12:41-44; Kulcsige: Mk 12:43

Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. (Mk 12:43)

Az újszülöttek zöme ökölbe szorított kézzel érkezik meg világunkba. Vajon nem jelzi-e ez az ember ösztönszerű birtoklási vágyát? Emberi természetünkből adódóan jobban szeretünk kapni, mint adni. 

Egy kőolaj-finomítót turisták látogattak meg. A cégvezető bemutatta a látogatóknak a kőolaj finomításának bonyolult folyamatát. A végén valaki megkérdezte, hogy hol van a szállítási részleg? A válasz furcsa volt: – Nincs szállítási részlegünk. Mindent, amit termelünk, a finomító működéséhez használunk fel. Más szóval: senkinek nem adunk abból, amit kapunk. 

Az Úr Jézus a templomban figyelte azokat, akik adakoztak, és azt is, hogy ki mennyit adott. A gazdagok sokat adtak, a szegény asszony egy krajcárt adott. A tanítványok döbbenten vették tudomásul, hogy az Úr Jézus matematikája nem talál az övékkel. Az Úr Jézus szerint az özvegyasszony adott a legtöbbet, mert ő mindenét odaadta az Úrnak, amije volt, sőt még magát is.  

Szeretsz-e adakozni? Nem vagy-e adósa az Istennek? (BP)

 

d.u. Jákób és Ézsau – 1Móz 33:1-11

Jákób másokat becsapva akart hozzájutni ahhoz az áldáshoz, amit Isten már a születése előtt megígért neki. Nem tudta Istenre bízni, tett is azért, hogy az áldás „jó helyre” kerüljön. Ez később sok nehézséget okozott neki, ezért kellett elmenekülnie otthonról. Mielőtt Ézsauval találkozna, a Jabbók révénél nagy tusája van egy ismeretlen férfival. Az áldásért küzd. Isten megáldotta őt, mégis úgy érzi, hogy még hiányzik valami.

Mindene megvolt, de nem volt lelki békéje. A küzdelem után arról tesz bizonyságot, hogy felszabadult a lelke. Isten új nevet ad neki, Csalóból Izráel lesz. Tudja, hogy a békességnek ára van, ezért ajándékokat készít el. Aki egykor az anyagi áldásért feláldozta lelki békéjét is, most a békességért kész anyagi áldozatot hozni. Isten Ézsau szívében is munkálkodott, kiűzte a bosszúvágyat.  Megbocsát, kész békejobbot nyújtani Jákóbnak. A mi békességünknek az árát az Úr Jézus fizette meg. Először Istennel kell kibékülnünk. Az Istennel kibékült ember pedig kész akár megbocsátani, akár bocsánatot kérni. Istenünk, munkáld bennünk ezt a készséget! (KA)