2017. április 24., hétfő

DÉLELŐTT | 
Gedeon elhívása

– Bír 6:11-24 

Isten hatalmassága abban is világosan megmutatkozik, hogy Ő nem a Góliátokat választotta ki magának tervének megvalósítására, hanem az azoknál sokkal kisebbeket. Gedeonban sem a tehetséget, az erőt, a képességet kereste Isten, hanem azt, hogy az Ő hívásának eleget tegyen, megértve, mi lesz a feladata, és hogy azt hittel elfogadja.
Egy nagyon zűrzavaros időszakban történik a manassébeli ifjú elhívása, hiszen dugva, lopva kell csépelni a búzát az ellenség elől. Ilyenkor már csak az isteni csoda segít. Úgy látszik, Gedeon még az isteni csodának is nehezen enged, pedig az angyaljárás nem mindennapi esemény volt. Gedeon számára minden angyali szó meghökkentő volt: erős vitéz, az Úr veled van, a te erőddel szabadítsd meg Izráelt. Bár vitába száll az angyallal, nem veszi félvállról a hallottakat, sőt amikor a sziklából tűz csapott ki, felkiáltott: jaj nekem! Nem jaj nektek! – mint ahogy Ézsaiás, a próféta kiáltott hat alkalommal (Ézs 6), és majd csak a végén mondta: „jaj nekem!”.
Van-e annak jelentősége, hogy Gedeon Manassé törzséből való volt? Isten eszközévé vált-e Gedeon?

Dániel Zalán

DÉLUTÁN | 

Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!

– Lk 22:31-40

Az ördög mindenki életében megtalálja a legkísérthetőbb területet. Ebben nagy tapasztalata van; már évezredek óta ezen dolgozik. Sokszor váratlanul csap le ránk, mint a felderítő egységre az ellenséges őrjárat. Dávid király akkor esett kísértésbe, amikor éppen levetette kardját, és a harcmező helyett a palota tetején sétált. A legnagyobb biztonságban érezte magát testőrei védelmében, ámde volt a kívánságnak egy területe, ahol igenis sebezhető volt. Péter nagyon biztos volt önmagában, de a halálfélelem erősebbnek bizonyult a főpap udvarában. Ne gondold, hogy te fel vagy készülve a kísértések visszaverésére. Ha tudná a ház ura, mikor jön a tolvaj, vigyázna, de sajnos alszik, - mondta az Úr a példázatban. Ezért csak egy dolog jelent biztonságot: az imádkozás. Ezért küzd annyira a gonosz az imádságra szánt időnk lerövidítéséért. Mivel az Úr tudja, mennyire gyengék vagyunk a pillanat nyomása alatt, Ő is imádkozik értünk, hogyha bűnbe is estünk, legyen erőnk felállni. Ez mások megerősödését is szolgálhatja.

Kovács Barna

 Napi áhítat

Igehely: Tit 3:1–2 „Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat az uralkodóknak és a felsőbbségnek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértők, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt.”

Az, ahogyan többek között a hatóságokhoz és a felsőbbségekhez viszonyulunk, világosan megmutatja, mennyire vesszük komolyan az Úr Jézus szelídlelkűségben való növekedésre felszólító parancsát. Mai igénk teljes szelídséget kér tőlünk, kivétel nélkül minden ember iránt. Szerető családtagjainkhoz, jóbarátainkhoz még képesek vagyunk úgy-ahogy szelídséggel viszonyulni, de milyen magatartást tanúsítunk a nehéz természetű, erőszakos, minket kihasználó vagy elnyomó emberekkel szemben?