2017. május 21., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Állandó küldetésben

– Mt 28:16-20 Kulcsige: Mt 28:19

A feltámadott Krisztus tanítványait Galileába rendelte. Ott láthatóvá lett előttük, és megbízást adott a benne hívőknek, de azoknak is, akik egyelőre még kételkedtek az ő kilétében. Az itt kapott küldetés tudatosan jelen volt az első keresztyén közösség tagjaiban.
Ez a misszióparancs ott lüktetett minden korszak hiteles keresztyénében, mint személyes küldetés a világban. Az újkori baptista misszió bemerítkezői: Marschall József, Vojka János, Hornung Antal, Scharschmidt Károly és Rottmayer János hittel fogadták Krisztusnak ezt a megbízását. Életük ideje alatt kitartó hűséggel teljesítették azt.
Nézzük át, miért történelmen átívelő, és mit tartalmaz a missziós megbízatás:
Az Úr Jézus Krisztus hatalma kiterjed mennyre és a Földre. Neki adatott minden hatalom. Ez a hatalom a mennyben és a földön is érvényesül. Az Úr Krisztus a mennyei trónus jobbjára ült, és a Sátánt legyőzte a saját uralmi területén, a földön.
Minden időben velünk van, a világ végezetéig. Naponként a tanítványaival van a mi Mesterünk. Mi pedig az övé vagyunk a megtérés és újjászületés alapján. Nem vagyunk sem egyedül, sem elhagyatva, mert a Szentlélek által velünk van az Úr. Naponként törődik velünk, gondoz, védelmez és támogat minket. Ezért történelmen átívelő a Jézus Krisztus megbízatása. Most pedig nézzük meg a megbízatás tartalmát:
Elsőként tanítvánnyá kell tennünk minden népet. Krisztus minden tanítványának hirdetnie kell a jó hírt, az örömüzenetet. Bárhol vagyunk, életünkkel és szavainkkal meghívunk, akiket csak elérünk, a Krisztus követésére.
Másodsorban bemerítjük őket az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében. Ez felnőtt bemerítést jelent. Bemerítést – és nem keresztséget – a Szentháromság nevében, vagyis Isten teljességét segítségül hívva. A bemerítés egy erős kötés Istennel, belépés a szent Isten családjába. Ez ugyanakkor jelent egy helyi gyülekezethez történő csatlakozást is.
Harmadsorban a Krisztus igéje iránti engedelmességre tanítani azokat, akik bemerítkeztek. Ez egy életen át tartó folyamat, hogy elérjük azt a szentséget, hogy Krisztus képmása lehessünk a világban.
Hol van a helyed a nagy küldetésben?
Mennyire odaadóan végzed a saját küldetésedet?

Kaszta Áron

Imaáhítat: 

Könyörögjünk missziónk növekedéséért! – Ézs 60:21-22

Bibliaóra: 

A győzelem csakis az Úré – Bír 7:1-22 (Aranymondás: 1Jn 5:4)

DÉLUTÁN | 

A nyelv bűnei

– Jak 3:1-12

Ennek az igének az igazságaival minden ember szembesül. Nincs olyan ember ezen a földön, aki valamikor ne szembesült volna azzal, hogy a nyelv, a beszéd inkább megszégyenítette, mintsem javát szolgálta volna. A nyelv által elkövetett tévedésekről beszél az ige, és szeretne tanácsot nyújtani, hogy az általa elkövetett károkat megelőzzük, vagy ha már elkövettük, helyrehozzuk. Az ige hangsúlyozza a tanítás felelősségét. A tanító, amikor másokat tanít, meghatározza mások gondolkodását, életét, s olykor lelkivilágát. A tanítónak olyan igazságokat kell közölnie, amelyek irányt szabnak mások életében.
A nyelv nagy befolyással van az egész életre. Kicsiny rész ugyan, de mint a lovak szájában a zabola, vagy a hajón a kormány, nagy dolgokat mozgathat meg. A nyelv olyan is, mint a tűz, kicsi szikrával kezdődik, de nagy kárt tud okozni. Egy meggondolatlan szó, gonosz megjegyzés, pletyka olykor kicsinek tűnik, de végül nagy kárt tud okozni.
Mint minden bűnnek, a nyelv bűnének is megvan a következménye, tűzbe borítja a testet, szenvedést okoz annak is, aki nem jól használta, és annak is, aki felé használta. Sokszor ott van az égető vád: – miért is nem tudtam hallgatni!
A nyelvet emberek közül senki nem tudja megszelídíteni, de van Valaki, aki nem emberek közül való, és tud segíteni ezen a gyarlóságunkon is. Az, hogy milyen irányban használjuk beszédünket, az attól függ, hogy milyen az a lélek, amely bennünk lakik, hisz „a szív teljességéből szól a száj”. Ha a belső ember szelíd és alázatos, mint a jó forrásból jó víz, úgy abból is jó beszéd jön ki. Ha az irányítja, aki teremtette, akkor hasznos és áldásos dolgok származhatnak beszédünkből.

Papp László

 Napi áhítat

Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”

Pál apos­tol sze­re­tet­tel­jes szí­ves­ség­ké­rés­sel for­dul Fi­le­mon­hoz, mint test­vé­ré­hez az Úrban. Meg­te­het­né, hogy pa­ran­csol­jon is, de nem teszi. Oné­zi­mosz­ról van szó, aki Fi­le­mon­nál szol­gált és meg­szö­kött, de köz­ben Pált és Jé­zust meg­is­mer­ve meg­tért, és hasz­nos lett a szol­gá­lat­ban. Pál sze­ret­né, ha Fi­le­mon vissza­fo­gad­ná őt, aki már neki is hasz­nos lehet. Pál­nak az a sze­re­tet­tel­jes ké­ré­se Fi­le­mon­hoz, hogy úgy fo­gad­ja Oné­zi­moszt, mint­ha magát Pált fo­gad­ná. Ez ke­resz­tyén kö­te­les­sé­ge is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis ön­ként, sze­re­tet­ből fo­gad­ná vissza, és nem csu­pán kö­te­les­ség­ből.