2017. november 5., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Az áthidalhatatlan szakadék

Igehely: Lk 16:19-31; Kulcsige: Lk 16:26 „Ezenfelül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki.”

Példázatunkban az Úr Jézus Krisztus bepillantást enged a halál utáni helyzetünkbe. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy ez egy példázat, és emiatt nem szószerinti értelmezés alapján kell magyaráznunk ezen igéket. A példázatunkban szereplő gazdag ember két kanállal falta az életet, és feltehetőleg nem gondolt az örökkévalóságra. A másik szereplő egy szegény koldusember volt. Nem volt fényűző otthona, több fogásból álló ebédje. Feltehetőleg, ennek ellenére, mégis ott volt a szívében az Isten félelme. Két ember két különböző életvitelben. Egyik gazdag, a másik szegény. Mekkora szakadék! Áthidalhatatlan? Bizonyos értelemben nem. Történt már olyan, hogy egy gazdag ember a káros szokásai miatt leszegényedett, míg egy szegény ember valami „szerencsének” köszönhetően hatalmas vagyont örökölt, kapott vagy nyert, és megváltozott a mindennapi az élete.

Létezik azonban olyan szakadék, amely áthidalhatatlan. A gazdag a pokolban nyitotta fel a szemét. A szegény Lázár Ábrahám kebelén nyugodott. A pokolban ébredő gazdag ember úgy gondolta, hogy a szenvedései enyhítésére Lázár csak úgy átjöhet a mennyei hajlékból azért, hogy segítsen rajta. Ez azonban lehetetlen volt számára. Az örökkévalóságban nincs átjáró! Hadd éljek azzal a hasonlattal, amelyet a Bibliában is megtalálunk: „ahová dől a fa, ott marad”. Istennel kapcsolatos döntésünk a földön meghatározza azt, hogy hol töltjük az örökkévalóságot. Az ember halála után nem lehet valakit a pokolból kiimádkozni, gyertyák gyújtásával végül kegyelmet kiesdekelni Istentől. Lehetetlen onnan Isten országába kerülni, a szakadék a kettő között ténylegesen, véglegesen áthidalhatatlan.

Jézus Krisztus azért jött, azért halt meg és támadott fel, hogy a bűn okozta szakadékot, ami Isten és ember közé állt a bűneset óta, végleg eltörölje. Krisztus áldozatában bízva az ember bűnbocsánatot nyerhet, és örök életet, útlevelet kaphat Isten országába. Ezt a lehetőséget kell itt a földön az embernek kihasználnia, mert itt még változhat az ember élete és kapcsolata Istennel.

Mi jellemzi az olyan embert, aki nem törődik lelke üdvösségével? Biztos vagy-e abban, hogy Isten országának tagja vagy már? Ha nem, miért nem fogadod el Isten feléd nyújtó szeretetét?

János Csaba

Imaáhítat: 

Adjunk hálát az Élet Kenyeréért, aki örök életet ad! – Jn 6:53-58

Bibliaóra: 

Szívből fakadó elismerés – 2Sám 5:9-12; 7:1-29 (Aranymondás: 2Sám 7:22)

DÉLUTÁN | 

Szenvedésen át az örök dicsőségre

Igehely: 2Kor 4:7-18

Pál apostol hatalmas munkát végzett az evangélium terjedésének érdekében. Különösen felértékelődik munkássága, ha arra gondolunk, hogy hozzánk képest mennyivel kevesebb eszköz állt a rendelkezésére. A Jézussal való találkozás során egy életre szóló megbízást kapott: „választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai közé.” Életét és szolgálatát nagyon sok áldás kísérte. Sokan megtértek általa, és elindultak a lelki növekedés útján. Az apostol életét látva minden őszinte hívő emberben feltör a vágy: Bárcsak engem is használhatna az Úr az ő munkájában!

Azonban a sok áldott megtapasztalás mellett az apostol leplezetlen őszinteséggel beszél a sok szenvedésről, szorongatásról, üldöztetésről, ami a szolgálat velejárója. Ez a része a szolgáló életnek, úgy hiszem, a legtöbbünknek nem kívánatos, pedig az evangélium ma sem terjed másképp. Mint törékeny cserépedények, sokszor megrepedt nádként és pislogó gyertyabélként kell végeznünk szolgálatunkat. Nem az a fontos hogy testileg mennyire vagyunk erősek vagy edzettek, hanem az, hogy összetört-e már bennem a régi természet, az óember. Vonjunk egy párhuzamot egy ószövetségi történettel a mai ige kapcsán! Amikor Gedeon harcba indult egy maroknyi néppel, egyik „fegyverük” egy cserépkorsó volt, benne egy fáklyával. A megadott jelre emberei megfújták trombitáikat, és összetörték a korsókat. Amikor a korsókat összetörték, a fáklyák fényesen felragyogtak. Csak amikor az emberi eszközök összetörnek, és engednek az Úrnak, akkor ragyoghat fel az evangélium rajtunk keresztül.

Adja az Úr, hogy legyünk mi is ilyen munkások, akik készek vagyunk vállalni a szenvedést, a szorongatást, kellemetlenségeket azért, hogy az evangélium terjedjen környezetünkben!

Nagy Kasza Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: Mt 12:15–21; Kulcsige: Mt 12:18 „Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akiben gyönyörködöm! Lelkemet adom neki, és ítéletet hirdet a népeknek.”

Jézus a küldetése által a próféciákat teljesítette be. Bárhova ment, összegyűlt a tömeg, „ő pedig meggyógyította mindnyájukat.” Azonban megparancsolta nekik, hogy ,,ne fedjék fel, kicsoda ő.” Ezt nem félelemből tette, hanem azért, hogy: „hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás prófétált.”