2018. szeptember 20., csütörtök

DÉLELŐTT | 
A paráznaság súlyosságának oka

Igehely: 1Kor 6:9-20; Kulcsige: 1Kor 6:18 „Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik.”

A kezdő igeszakaszban sok bűnt felsorol Pál, de a 15. verstől, a kulcsigén is át visszatér a paráznaság bűnére, ami ennek súlyosságát mutatja. A szeplőtlen Bárány vérén, drága áron lettünk megváltva, s ha ez a tény szemünk előtt marad, úgy elkerülhetjük a bűnt! Megvásárolt minket, és az övéi vagyunk. Valóban, testünk Isten templomává lett avatva a Szentlélek által, nem szabad megszomorítani a Szentlelket (19). Krisztussal való egyesülésünk miatt is fontos ez az üzenet (17). Isten a maga számára alkotta testünket, és az Úr a mi testünkért van, jelenti ki az Írás. Azt hiszem, sehol másutt a Bibliában nem találjuk ezt az igazságot így leírva: hogy mennyire fontos és értékes a testünk Isten számára. Ezekből az igékből nem túl sokszor hallunk tanítást a szószékekről, noha mai világunk arra hajt túlerővel, hogy testünket beszennyezze minél fiatalabb korban, és minél több házasságot tönkretegyen! Kerülnünk kell ezt a bűnt a testünk feltámadása miatt is. „Isten... hatalmával minket is fel fog támasztani” (14). „Távozzál a bűntől messze, messze el”, vagy: „kerüld a második tekintetet!”

„Hogyan tarthatja tisztán életútját az ifjú?”, és a házasságban élő ember? (Zsolt 119:8)

Tőtős János

DÉLUTÁN | 

Saul engedetlensége

Igehely: 1Sám 15:10-23

Saul engedetlensége nagyon elszomorította Istent. A 2Móz 17. részében Isten megígérte Mózes által Józsuénak, „hogy Amáléknak még az emlékét is eltörlöm az ég alól”. Ezt a feladatot kellett volna Saulnak teljesítenie. De ő nem vitte véghez teljesen Isten akaratát, épp Agágot, az amálékiták királyát hagyta meg, és az állatok java részét, amelyek mind eltörlésre voltak szánva. A győzelem mámorában emlékoszlopot állíttatott magának, noha királysága kezdetén kicsinynek látta magát. Sámuel szót kellett kérjen, hogy elmondhassa Isten döntését az engedetlenség miatt.

A feltétlen engedelmesség a legfontosabb az Úr előtt. Nem lehet pótolni semmilyen áldozattal. Az engedetlenség bűne olyan, mint a varázslás, ami ellenszegülés Isten szavával (23. v.). A Szentlélek, aki betöltötte Sault, amikor király lett, az engedelmesség Lelke is, de ő nem figyelt Rá, ezért Isten elvetette őt, azután pedig bukások sorozata következett.

A feltétlen engedelmesség az Úr szava iránt, a győzelmes élet titka a mi részünkre is. Az Úr Jézus az igazi példaképünk a Fil 2:8 szerint. Ez az út a mi számunkra is járható. Hadd legyen a mi imádságunk: „engedelmesség Lelkével támogass engem” (Zsolt 51:14 Károli).

Tőtős János

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 15:8–15 Kulcsige: 2Krón 15: 15 „Örvendezett egész Júda az eskünek, mert őszinte szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az Úr pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.”

Ászá király azután kapja a prófétai intelmet a szövetség megújításáról, miután az Úr csodálatos győzelmet adott népének az etiópok fölött. Biztos ott volt mindenkiben a győztesek öröme és az a megelégedettség, hogy most rendben vagyunk az Úrral! Azarjáhú próféta kimegy a király elé, és valami furcsa dolgot mond: „Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek.” De hát az Úr most adott fényes győzelmet! Az, hogy sikerülnek bizonyos dolgok az életünkben vagy a gyülekezetben, nem biztos, hogy Isten áldása!