2019. április 30., kedd

DÉLELŐTT | 
Nem tudok aludni a bánat miatt

Igehely: Zsolt 119:25-32; Kulcsige: 119:28 „Nem tudok aludni a bánat miatt, erősíts meg engem igéddel!”

Az örök létre teremtett ember fizikai és szellemi részből áll. Ebben a földi létben a kettő együtt létezik, ilyen értelemben is igaz, hogy életem a porhoz tapad – ahogyan mondja a zsoltáríró. Kölcsönösen hatással van egyik rész a másikra. Erről a test és lélek közötti kölcsönhatásról vall a zsoltáros, amikor azt mondja, hogy nem tudok aludni a bánat miatt (28.v.). Honnan meríthetünk erőt, mikor lelki és fizikai erőnk egyaránt elfogyott? A forrásból. A 119. Zsoltár szerint az Ige megelevenít (25.v.), megerősít (28.v.). Fontos szükséglete az embernek, kiváltképpen a nehéz időszakokban, hogy megoszthassa valakivel fájdalmát. Az Ige szerint az Úr meghallgat, sőt még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. (Zsolt 139:4) Isten kész nem csak arra, hogy meghallgasson bennünket, hanem arra is, hogy igéje, rendelkezései által (26.v.) békességet adjon nekünk. Nem elaltat, hogy ne vegyünk tudomást a fájdalmakról, hanem meggyógyít, megsegít, hogy békességben alhassunk, békességben élhessünk. Szerelmesének álmában is ad eleget. (127:2/b)

Van-e életemben olyan dolog, ami nyugtalanít? Mi az én részem abban, hogy a magam és mások nyugtalanságát Isten békességgel válthassa fel?

Mezei Ödön

DÉLUTÁN | 

Az indulatosság nem illik az új emberhez

Igehely: Kol 3:5-8

Pál apostol és általa a Szentlélek nem légből kapott, képzeletbeli, vagy csupán más helyeken előforduló bűnöket sorol a címzetteknek. Minden bizonnyal tudták a kolosséi testvérek, hogy miért említi a levél éppen ezeket a bűnöket, hiszen az ő tagjaikra (5.v.) és múltjukra (7.v.) hivatkozik Pál. Bárcsak hálát adhattak volna a Kolosséban élők, hogy mindaz amiről olvasnak a nekik címzett levélben, az már a múlté. Elgondolkodtató azonban az, hogy Pál apostol jelen időben történő cselekvésre szólítja fel olvasóit. Nem mondja ezzel, hogy mindannyian gyalázatos dolgokat tesznek, de állítja, hogy tagjaikban ott lappangnak azok az indulatok, melyek a földiekre irányulnak. Az Ige szerint az embernek részt kell vennie az óemberi természetből fakadó indulatok felszámolásában. Ez nem könnyű feladat, ezért is használja Pál az öldöklés szót. Milyen nehéz a mélyen belénk nevelt, életünkbe beívódott megszokások, gyakorlatok ellen küzdeni. Később úgy fogalmaz, hogy vessétek el magatoktól mindazt, ami nem a krisztusi indulat szerinti. Az elvetésre szánt dolgokat fel kell kutatni, fel kell vállalni és fel kell adni. Ahhoz hogy újak lehessünk a régivel le kell számolnunk és az az indulat kell bennünk legyen, ami a Krisztus Jézusban is megvolt.

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: Lk 10:17–24 Kulcsige: Lk 10:21 „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: «Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.»”

Harminc évvel ezelőtt jelent meg egy film, amely Lukács evangéliuma alapján mutatta be Jézus életét. Több nyáron is levetítettem ezt a filmet kultúrházakban, sátrakban, utcán, még kocsmák udvarain is. Összességében vagy negyven alkalommal néztem meg, de nem tudtam megunni! A nézőket is megragadta, mert bemutatott egy mosolygós, derűvel, örömmel teli Jézust. Az emberek könnyen azonosultak vele. Ugyanakkor sokan a hívők közül megbotránkoztak: szerintük Jézus szentebb, visszafogottabb és komolyabb volt.