2019. augusztus 19., hétfő

DÉLELŐTT | 
Cselekedetek nélküli megigazulás

Igehely: Róm 4:1-12; Kulcsige: 4:6 „Ahogyan Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot.”

Nem az előre látott engedelmessége, nem a származása, nem a könnyes vagy könnytelen hitvallása, nem az áldozatai vagy a törekvése érdemesítette a hívők atyját Isten kegyelmére. Isten „egyszerűen” csak szólt Abrámnak (1Móz12:1). A sok-sok ember közül éppen Abrámnak! Úgy volt itt is, mint az emberiség történetének korábbi fejezeteiben: először azt olvassuk, hogy „Nóé kegyelmet talált az Úr előtt” (1Móz 6: 8) – és csak ezután következik, hogy „Nóénak ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen...” Tehát Nóénak, akárcsak Ábrahámnak a története valójában a láthatatlan világban kezdődött. A miénk is! Mindig Isten döntötte el, hogy mikor és kit szólít meg. Ha nem így volna, a kegyelemről nem beszélhetnénk. Ha volna valami az emberben, ha tehetne valamit, ami miatt Isten üdvözíthetné, a Fiúnak nem kellett volna testet öltenie és kereszthalált halnia. Ez a felismerés bűnbánatra készteti, végtelen bodogsággal árasztja el, és engedelmességre ösztönzi a hívőt.

Téged mi késztet a jócselekedetre? Tapasztalod-e, hogy Nála nélkül semmi jóra irányulót nem cselekedhetünk?

Kiss Lehel

DÉLUTÁN | 

Hazamegyek apámhoz

Igehely: Lk 15:11-24

A megérkezés, az otthon biztonságát, melegét mindig az Atya jelenléte biztosítja. A tékozló fiút akkor is emésztette volna a honvágy, ha az atyai házban nem várta volna saru, gyűrű, ünneplő ruha, elégedett szolgák sokasága, hízott tulok. Az otthont neki az atya jelenléte jelentette, minden külsőségtől függetlenül. Az Ő szeretete kísérte végig önfejűségének téves útjain. Ez a szeretet késztette őt a magába szállásra, és vonzotta megterhelt szívét, meggyötört testét közelebb és közelebb a helyreállítás helyéhez: oda, ahol az atya ölelésre kész karjai várták. Ó, áldott, titokzatos vonzás! Ó, könnyekre fakasztó kegyelem! Mit ér a zene, a barátok duhajkodása húsosfazekakkal roskadozó asztalok körül? Mit ér egy újabb hold föld, egy újabb bebútorozott emelet, ha nem vetettem bele magam végérvényesen az Atya karjaiba?

Az idősebbik fiú szemtől szembe beszélt az atyjával, de sajnos, mégsem érkezett haza. Elsötétült, balgatag szíve egy atyja nélküli boldog otthon után sóvárgott. De ilyen otthon nincs! Azok boldogok igazán, akik Atyjukhoz tértek haza, s már e földön általa, vele és neki élnek!

Kiss Lehel

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 4 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Sám 16:4–13 Kulcsige: 1Sám 16:11 „Majd megkérdezte Sámuel Isaitól: Itt van az összes fiad? Hátra van még a legkisebb – felelte ő –, de ő éppen a juhokat őrzi. Erre Sámuel ezt mondta Isainak: Üzenj neki azonnal, és hozasd ide, mert addig nem ülünk le, amíg ő meg nem érkezik.”

Dávidnak ez az útja – pásztorságtól a királyságig – arra emlékeztet bennünket, hogy Isten gyakran a legkevésbé valószínű jelölteket választja a legnagyobb céljaira. Amikor Sámuel eljött, hogy Isai fiai közül felkenje Izráel következő királyát, a legfiatalabb fiúra a legkevésbé sem gondolt. Isai és minden ember, aki akkor ott jelen volt, azt nézte, ami a szem előtt van; vagyis a kor elvárásainak, normáinak megfelelően ítélték meg a jelölteket. Isten azonban látja azt, amit mások nem, vagy nem is akarnak, mert más a kor aktuális elvárása – a neki szentelt szívet.