2019. július 9., kedd

DÉLELŐTT | 
Meg nem hallgatott könyörgés

Igehely: 1Móz 42:8-24; Kulcsige: 42:21 „Akkor kezdték segítségül hívni az Úr nevét.”

József álmai hosszú és nehéz évek után teljesedtek be. De akármilyen hosszúnak is tűnt ez az idő, amit Isten megmondott, azt be is teljesítette: „ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik” (Hab 2:3). Isten szava beteljesedik a maga idejében, Ő mindig betartja a szavát. Sokszor tapasztaltuk, hogy könyörgésünkre nem jött azonnal válasz. Miért? Valószínűleg azért, hogy ez idő alatt tartsunk önvizsgálatot: valójában mi a célunk, milyen a lelkiállapotunk és a kapcsolatunk Istennel. Alapigénkben látjuk, hogy József testvérei életében a meg nem hallgatott könyörgés pozitív változást eredményezett. Ráeszméltek, hogy milyen gonosz dolgot tettek (21-22.). Mindennek volt oka és célja is.

Egy másik ok, amiért könyörgésünkre nem jön azonnal válasz az, hogy ez idő alatt Isten különösképpen alakítja körülményeinket azért, hogy eljussunk odáig, hogy meghajoljunk Krisztus előtt, beismerve bűneinket. Tehát van célja a meg nem hallgatott könyörgésnek is? Igen, van. Kedves testvér, ne add fel az imát, és lásd meg, mit akar Isten üzenni számodra!

Szűcs Attila

DÉLUTÁN | 

Krisztus dicsőségének szemlélése

Igehely: Mk 9:2-13

Ami a megdicsőülés hegyén elhangzott, és amit látott a három tanítvány, az bátorítás volt számukra. Meglátták az Úr Jézus Krisztus földöntúli dicsőségét, erejét és hatalmát. Az, hogy a megdicsőülés hegyén az Úr Jézus egészen közel került az Atyához, azt jelenti, hogy egészen eggyé vált az Atyával. A tanítványok így láthatták az Atya dicsőségét is. Olvassuk, hogy amikor felértek a hegyre: „szemük láttára elváltozott.” Itt látták meg a tanítványok, hogy kicsoda Ő, akit követnek, akiben bíznak, aki a Mester számukra. Addig is tudták, hogy Jézus Isten Fia, mert látták a csodáit, a gyógyításait, de itt egy különleges eseménynek a tanúi, ami átformálta szívüket és lelküket. Hallották Isten hangját a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok.” Ez azt jelentette a tanítványok számára, de számunkra is, hogy ha valaki Jézus Krisztusra hallgat, akkor felismerheti a teremtő Atyát, és a Fia erejével tudja majd végezni a szolgálatot. Legyen így a te életedben is!

Szűcs Attila

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 4 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:8–20 Kulcsige: ApCsel 14:11 „Amikor a sokaság látta, amit Pál tett, likaóniai nyelven így kiáltottak: Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!”

Pált és Barnabást egyik nap istenítették, másnap pedig megkövezték. Döbbenetes, hogy ilyen rövid időn belül ilyen végletekre képes az ember! Míg a csoda elég volt arra, hogy Pált és Barnabást Zeusznak és Hermésznek higgyék, arra már nem volt elég, hogy az általuk hirdetett üzenetet befogadják. Látták a csodát, és úgy reagáltak, ahogy a hitük szerint természetes volt: a sánta gyógyulása csakis az istenük tette lehet. Hiába a csoda, ha az ember a saját elvárásán vagy meggyőződésén kívül nem hajlandó mást elfogadni.